Atlétika: immár jogerős, hogy nem volt megrendezett Kenteriszék balesete

2011.09.06. 16:44
Címkék
Az athéni fellebbviteli bíróság felmentette a 2004-es motorbalesetük megrendezéséért májusban elítélt két görög atlétát, Kosztasz Kenteriszt és Ekaterini Tanut.

A hét évvel ezelőtti athéni olimpia legnagyobb botrányának két érintettjét még májusban 31 hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, miután a bíróság akkor úgy látta, hogy a két sprinter a játékok megnyitója előtti éjszakán csak kreálta a balesetet azért, hogy elkerülje az akkorra elrendelt doppingellenőrzését.

Kenterisz, a sydneyi játékok 200 méteres bajnoka, illetve Tanu, a 100 m ezüstérmese az athéni olimpia előtt több ellenőrzésen nem jelent meg, majd a motorbalesetük után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 72 órás haladékával sem tudtak élni állítólagos sérüléseik miatt, s végül csak két nappal később mentek el a meghallgatásra, amely után visszaléptek az olimpiától.

Az elmulasztott vizsgálatok miatt a Nemzetközi Atlétikai-szövetség (IAAF) még 2004 végén két évre eltiltotta Kenteriszéket, Görögországban azonban hosszú évekig nem jutott el tárgyalásig az ügyük, az csak idén indulhatott el.

A fellebbviteli bíróság kedden enyhítette edzőjük, Krisztosz Cerkosz büntetését is, akit eredetileg a motorbalesettel kapcsolatos hamis tanúzás miatt 33 hónapra ítéltek el. Ezt a vádat most ejtették, azonban a trénert bűnösnek találták illegális készítmények birtoklása miatt, amiért 12 hónapos – három évre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott.

Legfrissebb hírek

Vasi Vasember: Faldum Gábor és Zelinka Gabriella sikere

Egyéb egyéni
1 perce

Vb 2026: Vozinha sikeres cselt mutatott be – megelőzte Cristiano Ronaldót!

Foci vb 2026
25 perce

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
26 perce

Hatalmas hőségben jön a Paraguay–Franciaország vb-nyolcaddöntő

Foci vb 2026
29 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!

Foci vb 2026
34 perce

Felkészülés: a szünetben még vesztésre állt a Vasas, de legyőzte felvidéki vendégét

Labdarúgó NB I
48 perce

Molnár Martin negyedik a brit Formula–3-as bajnokság első mogyoródi futamán

Egyéb autó-motor
1 órája

Vozinha elárulta, mit mondott neki Messi

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik