Atlétikai vb: Kürthy Lajos 13 centire volt a döntőtől

2011.09.01. 09:14
Címkék
Kürthy Lajos nagyon közel volt ahhoz, hogy döntőbe jusson a férfi súlylökés csütörtök délelőtti selejtezőjéből, ám 20.02 méteres eredménye végül a 14. helyhez volt elég a tegui szabadtéri atlétikai világbajnokságon.

A viadal honlapja szerint a magyar nehézatléta 19.92 méterrel kezdett, majd másodikra 19.76-ot ért el, s utolsóra jutott 20 méter fölé. Kürthy mindössze 13 centiméterrel maradt le fináléról, mivel a 12., még éppen döntős helyen végző szerb Aszmir Kolasinac 20.14-gyel zárt.

„Az érzéseim vegyesek, csalódott is vagyok, meg örülök is – nyilatkozta versenye után Kürthy a magyar szövetség MTI-nek küldött beszámolója szerint. – Délelőtt húsz méter felett lökni, végül is számomra nem egy rossz eredmény. Az általam kitűzött cél azonban nem sikerült, annak ellenére, hogy kihoztam magamból, amit most lehetett. Szerettem volna bekerülni a 12-es döntőbe. Az utolsó, 20.02-es kísérletemet éreztem a legjobbnak, de abban sem tudtam igazán jól megcsinálni a közepét. Nagyon sajnálom. Megyünk tovább, jövőre három világverseny lesz és bízom abban, hogy azokon jobban fogok szerepelni."

Legfrissebb hírek

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
10 perce

Elkezdődött a Kanada–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
21 perce

Szurkolói pillanatok

Foci vb 2026
27 perce

Vb 2026, nyolcaddöntő: Kanada–Marokkó

Foci vb 2026
31 perce

Vízilabda: az olaszok legyőzésével 7. az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
37 perce

Koné is a helyszínen

Foci vb 2026
42 perce

Nadir Benbuali szerint súlyos sérülést szenvedett a vb-n

Foci vb 2026
47 perce

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ihletett napot fogott ki az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik