Fazekas Róbert vágya az olimpiai dobogó

MTI MTIMTI MTI
2011.09.16. 13:46
null
Fazekas vágya az olimpiai dobogó (Fotó: Action Images– archív)
Címkék
A diszkoszvető Fazekas Róbert minden vágya, hogy dobogóra állhasson a jövő évi olimpián, míg a vele együtt Szombathelyen készülő Kürthy Lajos súlylökő a nyolcasdöntőbe szeretne bekerülni Londonban.

A két dobóatléta pénteki sajtótájékoztatóján Fazekas kifejtette, az idei év számára kudarc volt, a tegui világbajnokságon három érvénytelen kísérlettel kiesett a selejtezőben.

„Úgy érzem, hogy idegileg fáradtam el, túlzásban vittem az edzéseket, mert akartam a sikert, bíztam a dobogós vagy a dobogó közeli helyezésben. De érzem magamban az erőt, az elszántságot, a tüzet. Most is mennék edzeni, ám pihennem kell, és októberben kezdem újra a munkát. A londoni lesz az utolsó olyan olimpia, ahol még komoly eredményt érhetek el. Minden vágyam, hogy dobogóra álljak Londonban" – mondta a 36 esztendős Fazekas, akit az athéni ötkarikás játékokon – Annus Adriánnal együtt – doppingvétség miatt megfosztottak az első helytől.

Hozzátette: a 2001-es vb-n – a mostanihoz hasonlóan – gyengén szerepelt, majd a rá következő évben Európa-bajnok lett. Most is hasonló „feltámadásban" reménykedik a rossz év után. Fazekas a 2003-as vb-n ezüst-, a tavaly Eb-n bronzérmet szerzett.

A 2009-es fedett Eb-n ötödik Kürthy Lajos felemásnak értékelte a 2011-es szezonját, s jövőre az olimpiai nyolcasdöntőbe szeretne bekerülni.

„Az elmúlt években kudarcok kísértek, kicsit elveszítettem az önbizalmamat, most viszont úgy érzem, Annus Adriánnal közösen megtaláltuk a helyes utat. Bízom benne, hogy 2012-ben a három fontos világeseményen, az olimpián, a szabadtéri Európa-bajnokságon és a fedett pályás vb-n jól szerepelek majd" – tette hozzá.

A két atléta jelenleg Szombathelyen készül a korábbi kalapácsvető Európa-bajnok Annus Adrián vezetésével. Az edző Fazekassal kapcsolatban megjegyezte: „ugyan az elmúlt időszakban sok fiatal diszkoszvető tűnt fel, azonban ők nem fejlődnek olyan ütemben, hogy Robit megakadályozzák egy szép eredmény elérésében."

Kürthyre térve jelezte: vele is bátran lehet tervezni, és megfelelő munkával elérheti az olimpiai finálét.

A szombathelyi Haladás színeiben versenyző Fazekassal és a mohácsi Kürthyvel a szombathelyi Human Operator Zrt. egyéni szponzori szerződést kötött az ötkarikás felkészülésük támogatására.

Legfrissebb hírek

Egy évre eltiltották a versenyzéstől Vlagyimir Kramnyik korábbi sakkvilágbajnokot

Egyéb egyéni
6 perce

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség meghosszabbította az oroszok eltiltását

Atlétika
16 perce

Öt gól a felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
30 perce

Sallói Dániel: Szembesültem vele, hogy a világbajnokság teljesen más...

Foci vb 2026
36 perce

Klopp készen áll a kapitányságra, de intenzív tárgyalásokra lesz szükség

Foci vb 2026
38 perce

Laros Duarte 1966 óta az első, aki a magyar NB I-ből pályára lépett egyenes kieséses vb-meccsen

Foci vb 2026
56 perce

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
57 perce

Sallói Dániel: Kanada büszke lehet, de Marokkó ellen jöhet a nagy dobás!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik