Atlétikai Eb: Kiss és Baji búcsúzott 110 m gáton

MTI MTIMTI MTI
2012.07.01. 16:13
Címkék
Kiss Dániel és Baji Balázs sem jutott a döntőbe 110 m gáton a Helsinkiben zajló atlétikai Európa-bajnokságon.

A 2010-es barcelonai Eb-n bronzérmes Kiss Dániel – aki a tavalyi műtétje után csak idén év elején kezdhette újra az edzéseket – az elődöntőben a nyolcas pályát kapta. A három futamból az első két helyezettek mellett a további két legjobb időt elérő jutott az esti fináléba.

Kiss, akárcsak az előfutamban, ezúttal sem rajtolt jól, és most a táv második felében sem tudott felzárkózni, 13.59 mp-es idővel hatodikként ért célba.

„Nagyon nem jó futás volt ez – mondta az MTI-nek Kiss. – Sajnos van egy technikai problémám. A hosszú kihagyásom után az alapdolgok visszajöttek, de azok a finomságok, amelyektől igazán gyors tudtam lenni csak nagyon lassan. Végül is ez volt a harmadik versenyem idén."

Az előfutamban 13.50 mp-es egyéni csúcsot futó Baji az elődöntőben az ötös pályáról indulhatott. A 23 éves atléta egészen az utolsó gátig remekül tartotta magát, ott azonban hibázott, s 13.68-cal ötödik lett.

„Elrontottam. Pont – mondta a rendkívül elkeseredett Baji. – "Életem formájában voltam, könnyedén bekerülhettem volna a döntőbe. Jól kezdtem, középtávnál ugyan kibillentem egy gátnál, de a végére visszajöttem a második-harmadik helyre, amikor lebombáztam az utolsó gátat."

Kiss így a 14., Baji a 17. helyen zárta az Eb-t.

Legfrissebb hírek

CR7 kiegyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben fordítva ejtette ki Horvátországot egy emlékezetes második félidő után

Foci vb 2026
4 perce

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
5 perce

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
30 perce

Horvátország vezetésére Cristiano Ronaldo büntetőből válaszolt, Goncalo Ramos pedig továbblőtte Portugáliát – videó

Foci vb 2026
44 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
1 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik