Atlétika: nemzetközi versenyekre alkalmas stadion épül Fehérváron

2012.08.31. 12:09
Címkék
Czene Attila sportért felelős államtitkár, Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai-szövetség (MASZ) elnöke és Cser-Palkovics András polgármester tették le pénteken a Székesfehérváron megépülő Regionális Atlétikai Központ alapkövét.

A csaknem 700 millió forintos fejlesztés egy júliusi kormánydöntés után indulhat el, s a létesítmény a versenysport mellett a szabadidő- és az utánpótlássport számára is fontos előrelépést jelenthet.

A jelenleg is sport- és szabadidőközpontként működő Bregyó-közben induló 684 millió forintos beruházáshoz a kormány 369.6 millió forint támogatást nyújt, s a kivitelezést szeptember 30-án kezdik meg. Az építkezés tíz hónapig tart, s előreláthatólag 2013 nyarára készül el a Regionális Atlétikai Központ. Annak keretében megépül egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas futópálya, lelátóval és kiszolgáló helyiségekkel, öltözőkkel, helyet kap egy 110 méteres futófolyosó, valamint egy 20x30 méteres munkacsarnok is. Mindemellett egy 600 méteres futókör szolgálja majd a versenyzők bemelegítését, vagy éppen a szabadidősportot.

„Ahhoz, hogy a magyar sport továbbra is sikeres maradjon, kellenek a létesítményfejlesztések is – mondta Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára. – A székesfehérvári stadion a kormány támogatásával javítja a versenysportot, és lehetőséget kínál a sportos életmód gyakorlására is.”

Gyulai Miklós azt emelte ki, hogy az atlétikai központ nem csupán Székesfehérvár, de az egész régió számára alternatívát jelent, erősíti a sportág érdekeit.

Czene Attila, Gyulai Miklós és Cser-Palkovics András közösen tették le az alapkövet, amely tartalmaz egy szöges futócipőt, az atlétikai központ terveit, valamint a házigazda ARAK tagsági igazolványát – melyet az Alba Regia Atlétikai Klub elnöke, Hirt Károly bocsájtott rendelkezésre.

Legfrissebb hírek

Pelé és Altafini után Yamal és Cubarsí az első kezdő tinédzserpár a kieséses rendszerben

Foci vb 2026
13 perce

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
18 perce

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
20 perce

Vingegaard jobb, mint valaha, Pogacar az első szakasz fontosságáról beszélt

Kerékpár
25 perce

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
39 perce

Vajon van-e meglepetés a spanyolok Ausztria elleni tizenegyében? – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
41 perce

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
43 perce

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
46 perce
Ezek is érdekelhetik