Atlétika: vádemelést javasol a rendőrség a Pars-ügyben

Vádat emelhetek az olimpiai bajnokkal szemben (Fotó: Szabó Miklós – archív)
A Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság befejezte a Pars Krisztiánnal szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Szombathelyi Városi Ügyészségnek – tette közzé honlapján a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
A közleményben – amelyben a rendőrség az olimpiai bajnokot csak vezetéknevének kezdőbetűjével említi –, azt is tudatták: a könnyű testi sértés vonatkozásában egy magánvádas eljárás megindítása miatt az iratokat a Szombathelyi Városi Bíróságra is továbbították.
Pars Krisztiánt a rendőrség garázdaság megalapozott gyanújával szeptember 21-én állította elő, és gyanúsítottként hallgatta ki.
A rendőrség korábban azt közölte, hogy Pars Krisztián szóváltás után bántalmazott egy postai alkalmazottat, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az olimpiai bajnok a nyugat.hu hírportálnak nyilatkozva tagadta, hogy hozzáért volna a férfihoz. Rossz helyen parkolt, elállta egy postajármű útját, és azután alakult ki a szóváltás, hogy az álló autóban várakozó barátnőjét sértegette a sofőr – idézte fel a történteket a sportoló.
Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében
Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?
E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért
Atlétika
2026.07.29. 13:21

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán
Atlétika
2026.06.07. 19:33



