Dopping: nem versenyezhet az olimpiai 2. diszkoszvető

MTI MTIMTI MTI
2012.12.10. 13:05
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) ideiglenesen felfüggesztette a versenyzési jogát Darja Piscsalnyikova orosz diszkoszvetőnek, akinek egy tavaly májusi doppingellenőrzésen adott mintájában egy újbóli vizsgálat során tiltott szert találtak.

A pozitív teszteredménynek vélhetően az lesz a következménye, hogy megfosztják majd a londoni olimpián augusztusban szerzett ezüstérmétől.

A 27 éves versenyző mintáját egy újfajta módszerrel ellenőrizték, és a szakemberek az A, majd a B minta vizsgálata során is oxandrolon nyomaira bukkantak.

A Londonban 67.56 méteres eredménnyel második dobóatlétának ez már a második doppingesete pályafutása során, így örökös eltiltásra számíthat, s a mintavétel óta elért eredményeit, köztük az ötkarikás ezüstöt is törölhetik.

A női diszkoszvetők küzdelmeit a horvát Sandra Perkovic nyerte meg a brit fővárosban. Piscsalnyikova kizárása esetén a kínai Li Jan-feng lesz az ezüst-, a kubai Yarelys Barrios pedig a bronzérmes.

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:35