Atlétika: Boltnak válogatón kell részt vennie 100 méteren

Vágólapra másolva!
2013.06.13. 16:42
Usain Boltnak válogatóznia kell hazájában, hogy indulhasson 100 méteren az augusztusi moszkvai atlétikai világbajnokságon.

A nemzetközi szövetség (IAAF) Jamaicának számonként egy szabadkártyát biztosít, így el kellett dönteni, hogy a 100-on címvédő – a július 10-i Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon is rajthoz álló – Yohan Blake vagy a Gyémánt Ligában tavaly győztes Bolt jut-e automatikus indulási joghoz. A jamaicai szövetség itt Blake-nek kedvezett, 200-on viszont Boltnak, mivel a 2011-es vb-n ebben a számban diadalmaskodott. Ezen a távon még a GYL-ben 2012-ben nyertes Nickel Ashmeade-nak lett volna lehetősége szabadkártyát kapni, de így neki válogatóznia kell.

A mostani döntés azt jelenti, hogy a 100-on és 200-on olimpiai bajnok, világcsúcstartó Boltnak 100-on, Blake-nek és Ashmeade-nak 200-on kell megméretnie magát a június 20-án kezdődő vb-válogatón. A moszkvai szabadtéri vb-t augusztus 10. és 18. között rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
58 perce

Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős 100 m gáton

Atlétika
5 órája

Szabó Nóra fantasztikus: világbajnoki 15. lett maratoniban

Atlétika
5 órája

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
21 órája

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
23 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
Tegnap, 13:47

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:43

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
Tegnap, 12:09
Ezek is érdekelhetik