Atlétika: a sportszergyártó felfüggesztette Gay szerződését

MTI MTIMTI MTI
2013.07.15. 16:29
Egy nappal azután, hogy Tyson Gay, a férfi 100 méter idei világranglista-vezetője bejelentette, fennakadt egy doppingellenőrzésen, az őt szponzoráló sportszergyártó cég felfüggesztette vele az együttműködést.

„Sokkoltak minket a hírek, s ugyan egészen addig hiszünk Gay ártatlanságában, amíg végképp be nem bizonyosodik bűnössége, ennek ellenére most felfüggesztjük a vele kötött szerződésünket" – áll az Adidas közleményében.

A német sportszergyártónak 2005 óta partnere Gay, aki vasárnap jelentette be, hogy egy májusi, versenyen kívül adott mintájában találtak tiltott szert. A 2007-es világbajnokságon 100 és 200 méteren, illetve a 4x100-as amerikai váltóval is győztes vágtázó elmondta, hogy nem szabotázs áldozata lett, csupán megbízott egy olyan emberben, akiben nem kellett volna.

Az idei ranglistát 9.75 mp-cel vezető futó jelezte, tudja, hogy mi történt, ám egyelőre még nem nyilatkozhat a részletekről, így azt sem árulta, el hogy milyen szert találtak a mintájában. Gay mindehhez hozzátette, hogy mindenben együttműködik az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségével (USADA), vállalja a felelősséget, s bármilyen büntetést is kap majd, elfogadja, mert hibázott. Egyelőre még csak az A minta elemzése történt meg, s a B próbára valószínűleg még ezen a héten sor kerül.

Vasárnap Gay mellett öt jamaicai atléta doppingügye is megrázta a sportvilágot, a stimulánssal megbukott versenyzők között van ugyanis másik két sztársprinter, Asafa Powell és Sherone Simpson is.

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11