Atlétika: Bolt szerint visszavet mindenkit a doppingbotrány

MTI MTIMTI MTI
2013.07.25. 14:50
Usain Bolt, a világ leggyorsabb futója szerint a közelmúlt doppingbotrányai – melyekben döntő részben sprinterek érintettek – minden atlétát visszavetnek egy kicsit.

A jamaicai sztársportoló reméli, hogy teljesítményével, és azzal, hogy ő maga „tiszta", el tudja terelni a szurkolók figyelmét a negatív történésekről.

Az olimpiai és világbajnok jamaicai futó csütörtökön Londonban tartott sajtótájékoztatóján ismételten hangoztatta, hogy ő tisztán, tiltott szerek nélkül éri el az eredményeit.

Elmondta: egyik lebukott honfitársával, Asafa Powell-lel az eset óta egyetlen üzenetet váltott. Azt írta neki, hogy maradjon erős.

Bolt a péntek-szombati Gyémánt Liga-fordulóra érkezett a brit fővárosba. Ez az első jelenése Londonban azóta, hogy egy éve az olimpián három aranyérmet nyer ottt.

A minden idők legtöbb 10 másodpercen belüli 100-as eredményével büszkélkedő, 2008-ban a váltóval ötkarikás bajnok, korábban világcsúcstartó Powell mellett a szintén jamaicai, a 2008-as olimpián női 100-on ezüstérmes, a váltóval 2004-ben arany-, tavaly pedig ezüstérmes Sherone Simpson, valamint az amerikaiak háromszoros világbajnoka, Tyson Gay produkált pozitív doppingtesztet a közelmúltban.

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
10 órája

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
14 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06