Atlétika: újabb kilenc török bukott le dopping miatt

MTI MTIMTI MTI
2013.07.31. 15:58
Tovább tart a török sportolók vesszőfutása, szerdán ugyanis kilenc atléta doppingesetét és eltiltását jelentette be a nemzetközi szövetség (IAAF).

Ezúttal hat női és három férfi sportolóról van szó, akik közül nyolcan a dobószakágban versenyeznek. Ügyeikben már döntés is született, mindannyian két évre szóló eltiltást kaptak.

Az IAAF tájékoztatása szerint hatan a májusi török egyetemi bajnokságon szolgáltattak pozitív mintát, mindegyikük a Ben Johnson által „ismertté tett” sztanozolol nevű anabolikus szteroiddal bukott meg. Három atléta mintájában a sztanozolol mellett egy másik szteroid, – az egykori kelet-német sportolóknál rendszeresített – turinabol nyomait is megtalálták az ellenőrök.

A további három pozitív minta közül kettőt egy májusi török felnőtt versenyen vettek le, míg egy 21 éves gerelyhajító versenyen kívüli teszten akadt fenn. Utóbbinál szintén sztanozololt mutattak ki.

Idén ez már a sokadik „tömeges” lebukás Törökországban. Júniusban a Mersinben rendezett Mediterrán Játékok előtt közvetlenül nyolc súlyemelő, míg az esemény alatt nyolc másik hazai sportoló doppingesete derült ki. A lebukottak között volt a 2004-es olimpia kalapácsvető ezüstérmese, Esref Apak.

Májusban a női 1500 méter londoni olimpiai bajnokának, Asli Cakir Alptekinnek, illetve a női 100 méter gát kétszeres Európa-bajnokának, Nevin Yanitnak függesztették fel versenyzési jogát doppinggyanú miatt.

A rengeteg doppingeset a lehető legrosszabbkor jött a török sportvezetésnek, ugyanis Isztambul versenyben van a 2020-as nyári olimpia rendezéséért, s a helyszínről szeptemberben dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kongresszusa.

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11