Atlétika: Pars már a dobókörben - a vb teljes programja

2013.08.10. 07:36
Szombati, azaz mai kezdéssel a jövő vasárnapig Moszkvában rendezik meg a 14. atlétikai világbajnokságot, amelynek első napján két számban, a női maratoni és a férfi 10 000 méteres futók között osztanak érmeket. Íme, a teljes szombati program!

Már a vb első napján dobókörbe lép olimpiai bajnokunk, Pars Krisztián is, aki a délutáni programban a kalapácsvetés selejtezőjében lesz érdekelt. Ő a kvalifikáció A-csoportjában vesz részt, míg a másik magyar résztvevő, Hudi Ákos a B-ben próbálkozhat a döntőbe jutni. A szám fináléját hétfő este rendezik. Pars Krisztián is, aki a délutáni programban a kalapácsvetés selejtezőjében lesz érdekelt. Ő a kvalifikáció A-csoportjában vesz részt, míg a másik magyar résztvevő, Hudi Ákos a B-ben próbálkozhat a döntőbe jutni. A szám fináléját hétfő este rendezik.

A vb szombati napjáról a televízióban az Eurosporton láthatnak közvetítést 7.30 órától.

A VILÁGBAJNOKSÁG TELJES PROGRAMJÁT ÉS A MAGYAR CSAPAT NÉVSORÁT ITT TALÁLJA!

ATLÉTIKAI VB 2013, MOSZKVA, A RÉSZLETES PROGRAM
KEZDÉSI IDŐPONTOK KÖZÉP-EURÓPAI IDŐ SZERINT
AUG. 10.
KEZDÉS VERSENYSZÁM
7:30 női diszkoszvetés selejtezők, A-csoport
7:35 tízpróba 100 m
8:10 férfi 100 m előfutamok
8:15 férfi rúdugrás selejtezők
8:35 tízpróba távolugrás
8:50 női diszkoszvetés selejtezők, B-csoport
9:20 férfi 800 m középdöntő (Kazi Tamás)
10:20 férfi tízpróba súlylökés
12:00 női maratoni döntő
13:30 tízpróba magasugrás
15:05 férfi kalapácsvetés selejtezők, A-csoport (Pars Krisztián)
15:20 női 3000 m akadály középdöntő
16:05 női 400 m középdöntő
16:35 férfi kalapácsvetés selejtezők, B-csoport (Hudi Ákos)
16:55 férfi 10 000 m döntő
17:20 női távolugrás selejtezők
17:40 tízpróba 400 m
18:15 férfi 100 m középdöntő
A VILÁGBAJNOKSÁG TOVÁBBI PROGRAMJÁT ÉS A MAGYAR CSAPAT NÉVSORÁT ITT TALÁLJA!

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
2026.09.23. 23:48

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
2026.09.22. 23:30

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
2026.09.21. 23:25

Heti program: az NL-ben játszik a magyar válogatott, NFL, F1 ezúttal szombaton

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:00

Vasárnapi sportműsor: a válogatott szünet előtt pályán az ETO, az Újpest és a Fradi

Minden más foci
2026.09.19. 23:50

Szombati sportműsor: Kisvárda–Paks, DVSC–Vasas

Minden más foci
2026.09.18. 23:16

Óriási kihívás előtt az atlétika afrikai fellegvára

Atlétika
2026.09.18. 11:36

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia FC–Kispest-Honvéd FC

Minden más foci
2026.09.18. 00:00