Dopping: Szöulban kampányol Ben Johnson

2013.09.05. 13:30
Doppingellenes kampányban vesz részt Ben Johnson, aki szeptember végén visszatér Szöulba: oda, ahol pontosan 25 évvel ezelőtt az olimpián a  világcsúcsát követően fennakadt az ellenőrzésen.

Az 51 éves kanadai sportember elmondta, a fiatalok gyakorlatilag ugyanazokkal a kihívásokkal néznek szembe ma, mint két évtizeddel ezelőtt: meg akarnak gazdagodni, kocsit és nagy házat akarnak venni, utazni szeretnének és jól öltözködni, miközben nagy rajtuk a nyomás.

Johnson hisz benne, hogy az edzésmódszerek fejlődésével, a legális étrendkiegészítőkkel, megfelelő táplálkozással, a pihenőidők betartásával és alkohol nélkül, tisztán is lehet olyan gyorsan futni, mint csalással. Ezt az elvet szeretné megosztani a fiatalokkal.

A kanadai atléta emlékezett az 1988-as szöuli olimpián történtekre is, amikor 9.79 másodperces világcsúccsal nyerte meg a 100 métert, majd három nappal később doppingolás miatt megfosztották az aranyérmétől és eltiltották.

„A szöuli Olimpiai Stadionhoz köt életem legnagyszerűbb és legszörnyűbb pillanata is. A doppingolás kettétörte a karrieremet, tönkretette a hírnevemet és az életemet” – tette hozzá Ben Johnson.

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:35