Dopping: figyelmeztetéssel megúszta az olimpiai bajnok

2013.10.03. 22:36
Figyelmeztetéssel megúszta a doppingesetét a háromszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter, Veronica Campbell-Brown.

Ma tartották Campbell-Brown meghallgatását, ahol egy korábbi bíróból, egy ügyvédből és az ország orvosi szervezetének fejéből álló háromtagú bizottság előtt kellett megjelennie. A teljes döntést nem hozták nyilvánosságra, ugyanakkor a helyi szövetség közleményében kiemeli, hogy bár a sportoló vétett a doppingszabályok ellen, a kimutatott tiltott szer nem alkalmas a teljesítmény fokozására, így eltiltás helyett figyelmeztetést javasolnak. Az ítélet ellen a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF) 45 napja van fellebbezni.

A karibi ország legeredményesebb női atlétája – aki három aranyérme mellett kétszer volt második és kétszer harmadik az ötkarikás játékokon – egy májusi doppingvizsgálaton akadt fenn, versenyzési jogát júniusban függesztették fel.

A 100 méteres síkfutás első jamaicai világbajnoka (2007, Párizs) május 4-én, a Kingstonban rendezett nemzetközi viadalon, a klasszikus sprintszám megnyerését követően adott mintát, amelyben vízhajtó nyomaira bukkantak az ellenőrök.

A szabadtéren kétszeres vb-győztes futó 2004-ben 200 méteren és a 4x100-as váltóval, 2008-ban pedig 200 méteren lett olimpiai bajnok.

Legfrissebb hírek

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
2026.08.15. 13:32

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21