Atlétika: az IAAF négy év alatt 22 millió dollárt oszt szét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.19. 17:55
Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke bejelentette, a sportág irányító szervezete 22 millió dolláros (5.9 milliárd forintos) támogatást oszt szét a nemzeti szövetségek között a következő négy év alatt.

Az IAAF élére augusztusban megválasztott 59 esztendős sportvezető szerint minden tagszövetség 25 ezer dolláros támogatáshoz jut majd évente abból az osztalékból, amit az IAAF a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) kap. Ez az összeg megközelítőleg a fele annak a bevételnek, amihez az IAAF a NOB révén hozzájut egy négyéves olimpiai ciklus alatt – mondta.

„Az IAAF-nek együtt kell működnie a tagszövetségekkel, meghallgatnia az igényeiket és személyre szabott megoldásokat találnia a problémákra helyi és regionális szinten egyaránt” – mondta az 1500 és a 800 méteres síkfutás korábbi világrekordere, a kétszeres olimpiai aranyérmes Coe.

Hozzátette, a pénz szétosztásának célja az, hogy a szövetségek fejleszteni tudják az atlétikát a saját országukban.

A finanszírozási program megvalósítása egyike volt Coe választási ígéreteinek.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
Tegnap, 13:47

Tokióban népszerűsítették a budapesti atlétikai világdöntőt

Atlétika
2025.09.11. 19:38

Atlétikai vb: a résztvevők 95 százalékánál már elvégezték a géntesztet

Atlétika
2025.09.09. 13:17

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02
Ezek is érdekelhetik