Rio 2016: az oroszok akkor sem bojkottálják az olimpiát, ha…

MTI MTIMTI MTI
2016.04.23. 13:22
Vitalij Mutko orosz sportminiszter szerint az ország atlétáinak erkölcsi joguk, hogy indulhassanak az augusztusi riói olimpián, és biztos, hogy nem bojkottálják az ötkarikás játékokat.

Mutko a német Der Spiegel című lap szombati számában elmondta, az orosz vezetés mindent megtett annak érdekében, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) visszaállítsa az orosz szövetség (VFLA) tagságát, amelyet a 2014-ben kirobbant doppingbotrány nyomán tavaly novemberben függesztett fel.

Hangsúlyozta: atlétáiknak erkölcsi joguk, hogy ott lehessenek Rióban.

Arra a kérdésre, hogy ha mégsem vehetnek részt az olimpián az orosz atléták, akkor a teljes orosz delegáció bojkottálja-e a játékokat, nemmel felelt.

Az IAAF fél évvel ezelőtti határozata alapján az orosz atléták jelen állás szerint nemzetközi versenyeken nem vehetnek részt, csak hazai viadalokon szerepelhetnek. A végleges, olimpiai indulást érintő döntést június közepére várható.

A német állami televízió (ARD) – részben titokban rögzített – anyagai az IAAF számára bizonyítékként szolgáltak arra, hogy az államilag támogatott doppingrendszer, a pozitív tesztek eltitkolása és a korrupció is hozzájárult az orosz sportolók eredményeihez.

Moszkva előbb visszautasította a vádakat, ám később folyamatosan jelentették be ismert és sikeres, olimpiai és világbajnok atléták doppingvétségeit és büntetéseit.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálóbizottsága tavaly azt állította, hogy az orosz kormány megfélemlítette a moszkvai laboratóriumot, amely Mutko nyomására bizonyos doppingmintákat manipulált. Mutko válaszul felvetette a doppinglabor finanszírozásának beszüntetését, s közölte, hogy az 1400 doppingminta megsemmisítése, amelyet felróttak nekik, egy korábbi WADA-körlevél nyomán történt.

Legfrissebb hírek

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
6 órája

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37