Gyulai Memorial: sztárparádé Fehérváron, további három évig

MTI MTIMTI MTI
2016.07.16. 21:22
A következő három évben is Székesfehérváron rendezik meg a Gyulai István Memorial-Atlétikai Magyar Nagydíjat, amelyet az idén hatodik alkalommal rendeztek meg.

Az esemény szombati sajtótájékoztatóján Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere számolt be arról, hogy az idén lejáró hároméves szerződést meghosszabbították. Kiemelte, a verseny évről évre erősebb mezőnyt vonultat fel, és az idén először kétnapos lesz.Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere számolt be arról, hogy az idén lejáró hároméves szerződést meghosszabbították. Kiemelte, a verseny évről évre erősebb mezőnyt vonultat fel, és az idén először kétnapos lesz.

Az idei Gyulai Memorial a női kalapácsvetéssel és a női 5000 méteres futással kezdődik vasárnap. A programban 19 nemzetközi versenyszám szerepel, ennyit korábban még nem rendeztek – mondta Gyulai Márton versenyigazgató. Hétfőn az amatőröknek rendezett verseny és a nemzeti számok után 16.45 órakor lesz az ünnepélyes megnyitó.

Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke arról beszélt: a Gyulai Memorial 2015-ben a világ 15. legrangosabb egynapos versenyévé vált, csak a Gyémánt Liga-viadalok előzték meg. Spiriev Attila sportigazgató úgy fogalmazott, egyre több sztáratléta célversenye között szerepel a Gyulai Memorial.

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
6 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

A világ atlétikája ismét házhoz jött – fókuszban a Gyulai István Memorial

Képes Sport
2026.07.19. 11:04

Armand Duplantis újra Budapesten varázsol

Atlétika
2026.07.14. 13:06

Az atlétika szupersztárjaival és magyar klasszisaival jön a 16. Gyulai Memorial

Atlétika
2026.07.14. 12:05

Magyar klasszisok a világ elitjében – Takács, Molnár és Halász is a Gyulai Memorial főszereplői között

Atlétika
2026.07.06. 15:52

Gyulai Memorial: olimpiai bajnokok és világcsúcstartók érkeznek

Atlétika
2026.07.02. 11:13