Atlétika: Usain Bolt júniusban versenyez utoljára hazájában

MTI MTIMTI MTI
2016.10.14. 23:39
A kilencszeres olimpiai bajnok sprinter Usain Bolt pénteken bejelentette, hogy augusztusi visszavonulását megelőzően június 10-én versenyez utoljára hazájában.

„A Racers Grand Prix lesz az utolsó versenyem odahaza, ez lesz az utolsó alkalom, amikor Jamaicában futok” – mondta egy rádióműsorban a 30 éves atléta, aki már korábban bejelentette, hogy 2017-ben, az augusztusi londoni világbajnokság után visszavonul, és ezt most megerősítette.

A 2008-as pekingi, a 2012-es londoni és az idei Rio de Janeiró-i olimpián is triplázó – 100 és 200 méteren, valamint a 4x100-as váltó tagjaként is győztes – Bolt novemberben áll ismét edzésbe.

A világbajnokságon 100 és 200 méteren is szabadkártyát biztosítanak számára, de egyelőre nem döntötte el, hogy mindkét távon rajthoz áll-e.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
20 órája

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
Tegnap, 15:08

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

A világ idei legjobbját futotta 200 méteren az ausztrál tinédzser

Atlétika
2026.04.12. 10:19

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19