Dopping: öt orosz gyaloglót tiltott el a CAS

MTI MTIMTI MTI
2016.10.13. 20:38
Doppingolás miatt öt orosz gyaloglót eltiltott csütörtökön a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).

A CAS közleménye szerint mind az öt atlétát – Elmira Alembekovát, Ivan Noszkovot, Mihail Rizsovot, Vera Szokolovát és Gyenyisz Sztrelkovot – tavaly júniusban ellenőrizték az oroszok szaranszki edzőközpontjában, szervezetükben az eritropoetin nevű vérképzést elősegítő hormon (EPO) jelenlétét mutatták ki. Eltiltásuk egyaránt négy évre szól.

Az érintettek minden eredményét törölték, amit tavaly június 2. és július 15. között értek el. Az ebben az időszakban kapott érmeiket, díjaikat, pénzjutalmukat vissza kell adniuk.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tavalyi vizsgálata megállapította, hogy az atléták és edzőik megpróbálták megakadályozni a mintavételt, de nem jártak sikerrel.

Alembekova legjobb eredménye a női 20 kilométeres gyaloglás aranyérme a 2014-es zürichi Európa-bajnokságon. Rizsov 50 kilométeren második lett a 2013 világbajnokságon. Noszkov bronzérmet szerzett ugyancsak 50 kilométeren a 2014-es kontinensviadalon, Sztrelkov ugyanezen a versenyen 20 kilométeren bronzérmes volt. Szokolova 2003-ban aranyat ünnepelhetett az ifjúsági világbajnokságon.

A szankciókat azért a CAS hozta, mert az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) tagságát az országot sújtó doppingbotrány miatt felfüggesztette a nemzetközi szövetség (IAAF).

 

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Pont került a Sepsi-játékos két éve húzódó doppingügyére

Minden más foci
2026.08.07. 14:45

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:35

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
2026.02.03. 20:59

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58