Borussia Dortmund: Usain Bolt beáll Tuchel csapatához

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.13. 12:08
null
Usain Bolt jól bánik a labdával (Fotó: archív)
Usain Bolt 2017-ben szögre akasztja a szöges cipőt, ugyanakkor felvenné a stoplist! A kilencszeres olimpiai bajnok sprinter egyértelművé tette, hogy jövőre visszavonul, ám a jelek szerint nem akar eltávolodni az élsporttól.

 

Bolt világklasszis sportoló, és reményei szerint maradna is ezen a szinten, csak egy másik sportágban, a labdarúgásban. A gyorsasága megvan hozzá…

Bolt hatalmas Manchester United-szurkoló, és nem sokkal a londoni játékok után meg is látogatta a csapatot, amelynek akkor még Alex Ferguson volt a menedzsere. A jamaicai szerint egy esetleges próbajátékról is elbeszélgettek – akkor még persze az atlétika volt az első számú hivatása.

Most azonban kell valami elfoglaltság után néznie, hogy visszavonulása után ne legyenek üresek a napjai: profi labdarúgó szeretne lenni. A The Guardian által készített interjúban elárulta, hogy jövőre néhány napra Dortmundba látogat a Borussiához, hogy Thomas Tuchel csapatával eddzen. A vezetőedzővel már egy ideje kapcsolatban áll. „Majd meglátjuk, mi történik” – mondta Bolt.

Mindazonáltal José Mourinho az a menedzser, akivel a legszívesebben találkozna. „Egy álmom válna valóra, ha játszhatnék a Manchester Unitedben. Igen, az óriási lenne.”

Bolt tavaly elmondta a manutd.com oldalnak, hogy próbajátékon kellene részt vennie. „Akkor megmondanák, hogy gyere vagy menj. Azt is mondhatnák, hogy »Harmincéves vagy, tessék, itt egy szerződés öt évre. Gyere, futballozzunk!«”

Legfrissebb hírek

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
Tegnap, 10:31

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
Tegnap, 9:48

Tuchel szerint Anglia a lehető legrosszabb módon kezdett a Kongói DK ellen

Foci vb 2026
2026.07.01. 20:51

A kieséses szakaszban jöhet el igazán Thomas Tuchel ideje

Foci vb 2026
2026.07.01. 12:49

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Vb 2026: az ivószünetekre panaszkodott Thomas Tuchel

Foci vb 2026
2026.06.23. 14:32
Ezek is érdekelhetik