Gyulai Memorial: rekordszámú olimpiai és világbajnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.10. 13:21
Ennyi olimpiai és világbajnok egyszerre még nem volt a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon, mint az idein lesz, amelyet július 4-én rendeznek meg Székesfehérváron.

A szervezők szombati tájékoztatója szerint több számban is olimpiai döntőnek megfelelő erősségű lesz a mezőny, a tavalyi riói ötkarikás játékok „visszavágóját” bonyolítják majd le például férfi kalapácsvetésben, ahol a legjobb nyolcból hatan, a nőknél pedig az első kilenc közül hatan is indulnak.

Az ügyességi számok közül kiemelendő a női távol, amelyben a 2016-os olimpiai aranyérmes amerikai Tianna Bartoletta is rajthoz áll.

Női súlylökésben az ötkarikás bronzérmes, kétszeres fedett pályás Európa-bajnok Márton Anitának mások mellett a vb-negyedik Trinidad és Tobagó-i Cleopatra Borel, az olimpiai hatodik brazil Geisa Rafaela Arcanjao és a törökök Eb-bronzérmese, Emel Dereli lesz az ellenfele.

Női kalapácsvetésben az olimpiai, világ- és Európa-bajnok bajnok, világcsúcstartó lengyel Anita Wlodarczyk a legnagyobb név, de ott lesz a mezőnyben a riói harmadik brit Sophie Hitchon és az amerikaiak ötkarikás hatodik helyezettje, Amber Campbell is.

Férfi kalapácsvetésben az olimpiai aranyérmes, kétszeres Európa-bajnok és kétszeres vb-második Pars Krisztiánnak bőven akad majd riválisa, hiszen nevezett a fehérvári viadalra a riói aranyérmes tádzsik Dilsod Nazarov, az ugyanott ötödik szlovák Marcel Lomnicky, s két lengyel kiválóság: a vb- és Eb-győztes Pawel Fajdek, továbbá az ötkarikás és világbajnoki bronzérmes Wojciech Nowicki is.

A Gyulai Memorialra a belépőket a gyulaimemorial.hu oldalon, a tex.hu-n, valamint országszerte a Ticket Express jegyirodáiban lehet megvásárolni. A július 2-i Hopp Parádéra és a nagydíj 3-i előnapjára ingyenes a belépés.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
2025.09.13. 13:47

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Budapest az atlétika egyik új fővárosa lehet

Atlétika
2025.08.14. 06:31

Lécek a magasban – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
2025.08.14. 06:30

Molnár Attila új országos csúcsot futott a Gyulai Memorialon

Atlétika
2025.08.12. 20:01

Duplantis-világcsúcs, két országos csúcs, szenzációs Halász Bence – így tért vissza a csúcsatlétika Budapestre

Atlétika
2025.08.12. 19:01

Femke Bol simán nyerte a 400 gátat a Gyulai Memorialon

Atlétika
2025.08.12. 18:19

Halász Bence óriási egyéni csúccsal nyerte meg a Gyulai István Memorialt – videó

Atlétika
2025.08.12. 17:17
Ezek is érdekelhetik