Atlétikai vb: rekordnézőszám várható Londonban

2017.07.28. 17:11
Az atlétikai világbajnokságok történetének legmagasabb nézőszáma várható az augusztusi londoni csúcsversenyen, miután a szervezők pénteken közölték: eddig több mint 650 ezer jegyet értékesítettek.

A jövő pénteki nyitónap teljesen telt házas lesz, ami nem is csoda, ugyanis este a hazaiak egyik kedvence, Mo Farah sorozatban a harmadik aranyát szerezheti meg 10 000 méteren.

Több mint negyedmillió nézőt várnak a London Stadionba a vb első hétvégéjén, amelynek csúcspontja a visszavonuló Usain Bolt utolsó 100 méteres futása lesz.

„Akik lemaradtak a 2012-es londoni olimpiáról és paralimpiáról, azoknak itt a lehetőség, hogy olyan formában láthassák az arénát. És nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy milyen izgalmas versenyek várnak ránk” – mondta Niels de Vos versenyigazgató.

Jövő vasárnapra is alig van már belépő, a már visszavonult brit Jessica Ennis-Hill ugyanis ekkor veheti majd át a hétpróba 2011-es világbajnokának járó aranyérmet. Ennis-Hill eredetileg második lett Teguban, de a győztes orosz Tatjana Csernova doppingvétsége miatt utólag előrelépett az első helyre.

A londoni vb jövő pénteken kezdődik és augusztus 13-ig tart.

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
7 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Óriási nézőcsúcsot döntött a világbajnokság

Foci vb 2026
2026.07.12. 23:04

Vb 2026: Az átlagnézőszám alacsonyabb, mint az 1994-es rekordtornán

Foci vb 2026
2026.07.09. 12:39

Több mint egymillió szurkoló az első 16 mérkőzésen; nézőcsúcs a keddi játéknapon

Foci vb 2026
2026.06.17. 11:46

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45