Gyulai Memorial: Kővágó nyert, ráadásul vb-szinttel

MTI MTIMTI MTI
2017.07.04. 18:54
Kővágó Zoltán 65 méter feletti eredménnyel megnyerte a férfi diszkoszvetést, egyúttal tejesítette a londoni világbajnokság kvalifikációs szintjét a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon Székesfehérváron.

A 2004-es athéni olimpia ezüstérmese idén eddig nem remekelt, ennek ellenére a 38 éves klasszis ismét bizonyította, hogy nem lehet leírni, van még benne annyi, amivel a nemzetközi mezőnyben is eredményes tud lenni.

A szolnoki nehézatléta biztonsági dobásokkal kezdett, elsőre 61.05, másodikra pedig 62.11 métert ért el, harmadikra aztán 65.67-ig repítette a diszkoszt, amivel nemcsak átvette a vezetést, hanem megdobta a vb-szintet is.

A versenynek ekkor tulajdonképpen vége is lehetett volna, ugyanis a mezőnyből ezt követően már senki sem tudott válaszolni Kővágó dobására, még a lengyel világbajnok Piotr Malachowski sem, így a nap második magyar győzelme született meg.

A második helyet Malachowski 65.08, a harmadikat pedig a litván Andrius Gudzius 64.58 méterrel szerezte meg. Huszák János 62.06 méterrel hetedik lett.

Legfrissebb hírek

Megdőlt a Gyulai István Memorial pontrekordja

Atlétika
2026.07.15. 18:21

Duplantis a Hősök terén árulta el, kinek szurkol a vb-n

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:07

Kozák Luca országos csúcsa mellett két világrekordhoz is közel jártunk

Atlétika
2026.07.14. 20:11

Kozák Luca: Éreztem, hogy jó formában vagyok

Atlétika
2026.07.14. 19:59

Kozák Luca országos csúcsot javított 100 gáton – videók

Atlétika
2026.07.14. 19:29

Ismét hihetetlen színvonal kalapácsvetésben: Halász Bence a 3. lett a Gyulai István Memorialon

Atlétika
2026.07.14. 18:31

Gyulai István Memorial: Armand Duplantis ismét megszerezné a Spiriev Bojidar-trófeát, bár már a tavalyi is nehezen fért el otthon

Atlétika
2026.07.13. 15:08

Három nap múlva Budapestre figyel a világ – kezdődik a 16. Gyulai István Memorial

Hirdetés
2026.07.12. 06:50