Atlétika: Nem így akartam befejezni a vébét – Bolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.13. 09:54
null
Bolt sem így tervezte az utolsó versenyét (Fotók: AFP)
Akik azért látogattak ki szombat este a londoni Olimpiai Stadionba, hogy egy utolsó Usain Bolt show-t lássanak az atlétikai világbajnokságon, csalódniuk kellett, ugyanis a 4x100 méteres váltók döntőjében célba sem ért a visszavonuló jamaicai sztár, befutó emberként a combját fájlalva leállni kényszerült. Bolt a verseny után sajnálatát fejezte ki, amiért így ért számára véget a vb, de elmondása szerint ezúttal is mindent kiadott magából.

A 100 méter döntője után, ahol Bolt harmadikként ért célba, a váltó sem volt diadalmenet a jamaicai sprinter számára, ugyanis egy sérülés miatt célba sem tudott érni – először fordult vele elő ilyen nagy verseny döntőjében.

„Görcsöt kapott a bal combhajlítójában, de a fájdalom nagyobb része abból eredt, hogy elvesztette a versenyt – mondta Kevin Jones, a jamaicai válogatott orvosa. – Az elmúlt három hét nagyon kemény volt számára, a legjobbakat kívánjuk neki."

Bolt hamar elhagyta a küzdőteret, elmaradt a szokásos tiszteletköre, majd már az orvosi kezelés közben üzent Snapchaten a rajongóinak:

„Nem így akartam befejezni a világbajnokságot. Mindent kiadtam magamból a pályán, ahogy mindig. Elnézést kérek, amiért nem köszöntem el, de vasárnap ott leszek, és akkor elbúcsúzom."

A 100 méteres döntőben aranyat, a váltóban pedig ezüstöt nyerő amerikai Justin Gatlin szerint a hűvös időjárás is közrejátszhatott Bolt sérülésében. „Ettől még ő a világ legjobbja" – tette hozzá sportszerűen.

Bolt sérülése

ATLÉTIKAI VB, LONDON
FÉRFI 4x100-AS VÁLTÓ, DÖNTŐ
1. Nagy-Britannia (Chijindu Ujah, Adam Gemili, Daniel Talbot, Nethaneel Mitchell-Blake) 37.47
2. Egyesült Államok (Mike Rodgers, Justin Gatlin, Jaylen Bacon, Christian Coleman) 37.52
3. Japán (Tada Suhei, Iizuka Sota, Kirju Josihide, Fudzsimicu Kendzsi) 38.04
4. Kína 38.34
5. Franciaország 38.48
6. Kanada 38.59
7. Törökország 38.73
Jamaica nem fejezte be a versenyt.

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
1 órája

Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős 100 m gáton

Atlétika
5 órája

Szabó Nóra fantasztikus: világbajnoki 15. lett maratoniban

Atlétika
5 órája

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
21 órája

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
23 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
Tegnap, 13:47

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:43

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
Tegnap, 12:09
Ezek is érdekelhetik