Atlétika: Rita Jeptoo edzőit felmentették a doppingvádak alól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.12. 18:57
Egy kenyai bíróság felmentette Rita Jeptoo eltiltott hosszútávfutó edzőit, akiket azzal vádoltak, hogy segédkeztek az atlétának a doppingolásban.

Jeptoo 2014 szeptemberében egy versenyen kívül adott mintával bukott meg, melyben EPO nyomaira bukkantak a szakemberek. Edzőjét, az olasz Claudio Berardellit, illetve egy segédedzőt és egy gyógyszerészt tavaly őrizetbe vették és vádat emeltek ellenük Kenyában, mert a gyanú szerint ők látták el a tiltott anyaggal a futót.

Berardelliéket a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) már tavaly tisztázta az ügyben, mivel bizonyítottnak látta, hogy nem volt közük hozzá, s Jeptoo egy meg nem nevezett orvostól kapta az EPO-t.

Nairobiban ugyanakkor csak szerdán zárták le az ügyét, méghozzá hasonló eredménnyel, ugyanis a bíró szerint az ügyész nem tudta bizonyítani a vádlottak bűnösségét.

A 36 esztendős atlétát eredetileg két évre tiltották el, ám tavaly négy évre módosították büntetését, egyben megfosztották a bostoni és a chicagói maratonin szerzett 2014-es győzelmétől.

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00
Ezek is érdekelhetik