Atlétika: a magyar kalapácsvető átlépné a 80-as határt az Eb-n

MTI MTIMTI MTI
2018.05.18. 14:31
Halász Bence az előző évben világbajnoki döntőbe jutott, nagy egyéni csúcsot ért el, ám ettől az esztendőtől lényegesen többet vár: az augusztusi atlétikai Európa-bajnokságon „komoly tényező” szeretne lenni a férfi kalapácsvetők között.

A szombathelyi Dobó SE jelenlegi első számú versenyzője dinamikusan és folyamatosan fejlődött az elmúlt években. Az utánpótlásban mindent megnyert, junior vb-n és Eb-n, illetve U23-as Európa-bajnokságon is aranyérmet szerzett, s bár még mindig csak 20 éves, 2017-ben már a felnőttek között is letette a névjegyét: egyéni csúcsát 78.85 méterre javította, a londoni világbajnokságon pedig a 11. helyen végzett.

„Összességében elégedett vagyok a tavalyi eredményeimmel, ugyanakkor idén többet várok magamtól. A felkészülésem nagyon jól sikerült, nyugodtan mondhatom, hogy még soha nem voltam ennyire jó formában, az edzéseken remekül megy a dobás" – nyilatkozta az MTI-nek a fiatal dobó, aki pénteken utazott el Oszakába, ahol vasárnap a nemzetközi szövetség (IAAF) kalapácsvető-sorozatának első állomásán lép dobókörbe. A férfiak ezt követően még négy állomáson (június 5-én Turkuban, június 8-án Szczecinben, június 29-én Samorínban, július 1-jén és 2-án pedig a Gyulai Memorialon) mérik össze tudásukat. A versenyeken az IAAF honlapja szerint legalább 8500 dollár (2.2 millió forint) lesz az összdíjazás állomásonként, míg az összetett győztes 35 ezer dollárt (9.3 millió forintot) kap.

Halász Bence a múlt héten a hazai csapatbajnokság elődöntőjében kezdte meg a versenyszezont és biztató, 76.47 méteres eredménnyel nyerte meg számát. Ez egyéni csúcsától több mint két méterrel elmarad, ám tavaly az Ostravában, június végén dobott rekordja messze kiemelkedett a szezon során nyújtott eredményei közül, a nemzetközi viadalokon 75 méter körül teljesített.

A magyar tehetség az idei célok megfogalmazásakor nem szeretett volna konkrétan helyezésekről vagy méterekről beszélni, ám azt elárulta, hogy idén a tavalyinál lényegesen jobb átlagot szeretne elérni, a berlini Eb-re pedig nem csupán a döntőbe jutás céljával utazik.

„Komoly tényező szeretnék lenni az Eb-n, ott lenni az első hatban" – jegyezte meg Halász, aki méterben konkrét célt nem határozott meg, annyit megjegyzett, hogy szerinte többen is átlépik a 80 méteres határt idén, s reméli, hogy ő is közöttük lesz.

Legfrissebb hírek

Halász Bence is jelölt az év atlétája címre az európai szövetségnél

Atlétika
2026.09.15. 15:06

Halász Bence második lett, Duplantis majdnem világcsúcsot ugrott

Atlétika
2026.09.11. 21:15

Üldözőből üldözött lett – nagyinterjú az Eb-győztes Halász Bencével

Képes Sport
2026.09.08. 14:46

Halász Bence győzött Bresciában

Atlétika
2026.08.30. 17:51

Megdöntik-e valaha a kalapácsvető Jurij Szedih világcsúcsát?

Népsport
2026.08.30. 08:31

Németh Zsanett és Rába Dániel is második lett a Németh Pál-emlékversenyen

Atlétika
2026.08.27. 10:02

Halász Bence még Birminghamet is túldobná Budapesten

Atlétika
2026.08.25. 10:23

Molnár Attila óriási hajrával az 5. lett, Jefferson-Wooden elvette Alfred veretlenségét

Atlétika
2026.08.23. 18:26