Atlétika: az IAAF fenntartja az oroszok eltiltását

MTI MTIMTI MTI
2019.06.09. 16:58
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) fenntartja orosz tagszervezetének (VFLA) az eltiltását.

Az IAAF tanácsa monacói ülését követően jelentette be, hogy nem állítja vissza a VFLA 2015 novemberében felfüggesztett tagságát, így továbbra is kérdéses, hogy az oroszok indulhatnak-e a szeptember 27-én kezdődő dohai világbajnokságon.

Az IAAF azzal indokolta döntését, hogy bizonyos eltiltott orosz edzők továbbra is együtt dolgoznak az atlétákkal, emellett kivárja annak a vizsgálatnak az eredményét, amely arra irányul, hogy tisztázódjon: orosz tisztségviselők hamis dokumentumokkal segítettek-e egy doppingoló sportolót büntetésének elkerülésében. A vétkes atléta az angol Sunday Times lap szerint a fedett pályás világbajnok magasugró, Danyiil Liszenko volt, akinek augusztusban vonták be a versenyengedélyét, mert nem vezette megfelelően a holléti nyilvántartást, s elérhetetlen volt a doppingellenőrök számára.

A VFLA június elején azt közölte, hogy kifizette az IAAF-fel szemben fennálló 3.2 millió dolláros adósságát, ezzel eleget tett minden kötelezettségének, amely teljes jogú IAAF-tagságának visszaállításához kell. Az IAAF azonban most újabb aggályainak adott hangot.

Oroszországban az államilag támogatott, rendszerszintű doppingolást a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság tárta fel. A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között 30 sportágban mintegy 1000 sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Az orosz sportolók a 2016-os, riói olimpián elkerülték a teljes kizárást, versenyzőiknek azonban külön engedélyt kellett kérniük a szerepléshez az érintett sportági szövetségektől. Az orosz atlétákat már akkor kitiltották, míg a tavalyi, pjongcsangi téli játékokon már az összes orosz sportolót érintette a szankció. Aki külön engedéllyel mégis elindulhatott, az csak semleges színekben vehetett részt a versenyeken.

Az 1912-ben alapított IAAF a monacói ülés után közölte, hogy a dohai vb-t követően nevet változtat, és World Athletics néven működik tovább. Az új elnevezés az indoklás szerint a sportág „modernebb, kreatívabb és pozitívabb” képét hivatott hangsúlyozni.

Legfrissebb hírek

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
14 órája

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37