Atlétika: négy évre tiltották el az olimpiai bajnok sprintert

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.03. 11:44
Négy évre szóló eltiltást kapott a jamaicai 4x100 méteres síkfutóváltóval olimpiai és világbajnok Nesta Carter – közölte az MTI.

A visszavonulását augusztusban bejelentő vágtázóról október elején derült ki, hogy újabb doppingügybe keveredett, melynek tárgyalása október közepén kezdődött. Akkor még nem közölték az ügy részleteit, most viszont kiderült, hogy egy korábbi doppingvizsgálata során mintájában a clomiphene nevű tiltott anyagot találták.

Az illetékes jamaicai testület most döntött Carterről, akinek ez már a második doppingesete volt. Az örökös eltiltást elkerülte és csak négy évre szóló büntetést kapott.

A váltóval háromszoros vb-győztes és a londoni játékokon első sprinter az, aki miatt megfosztották a sprintváltót a 2008-as olimpiai aranyérmétől, ugyanis az akkori mintáinak újraelemzése pozitív eredménnyel zárult, a szakemberek a stimulánsok közé tartozó metilhexaneamint találtak a vizsgálatok során. Carter fellebbezését tavaly a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) is elutasította, így az akkori aranyérmet Carter mellett a legendás Usain Bolt, illetve Asafa Powell és Michael Frater is elveszítette.

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
Tegnap, 10:19

NB I: kétmeccses eltiltást kapott a Nyíregyháza középpályása

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 12:35

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14
Ezek is érdekelhetik