Sportrádió: Szeretném megdönteni az országos csúcsot – Kozák

R. P.R. P.
2022.05.30. 13:05
null
Kozák Luca élvezni szeretné a futást (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)
A Sportrádió interjút készített Kozák Lucával, aki kedd este Ostravában fut. A kiváló gátas az idén szeretné megjavítani a saját országos csúcsát 100 méteren.


„Az idei első versenyemen ugyan csak egy századdal, de egyéni csúcsot futottam – mondta Kozák Luca a Sportrádiónak. – Négyéves rekordot döntöttem meg, nagyon örültem neki. Gyorsabb lettem, de úgy érzem, hogy ebben még több van.”

„A gyorsaságom, erőm megfelelő, de technikailag még akadnak hiányosságaim. Remélem, a következő viadalon már ez is rendben lesz.”

„Jól érzem magam, kicsit fáradtan, mert sokat edzünk. Az Európa-bajnokságig három hónap van még. Ez sok idő, és meg kell találni az egyensúlyt az edzések és a versenyek között. A sportolót elég könnyen elkapja a hév, hogy csak versenyezzen és versenyezzen, de ebben az időszakban az edzésekre is nagy szükség van.”

„Gyorsaságban és erőben fejlődtem. Technikailag rendben voltam, de szeretnék olyan versenyeket, hogy mind a háromban ott legyek a topon.”

„Eddig úgy mentem neki a szezonoknak, hogy megterveztem, mit szeretnék futni, de sohasem jött be semmi. Most nem terveztem ilyesmit, csak élvezni szeretném a futást. Tudom, hogy képes vagyok jó időeredményekre. Szeretném megdönteni az országos csúcsot, de még jobban örülnék, ha stabilan 12.70 és 12.80 közötti időket tudnék elérni.”

 

Legfrissebb hírek

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
15 órája

Takács Boglárka második, Kozák Luca harmadik lett Turkuban

Atlétika
2026.06.03. 20:19

Kozák Luca: Az időeredmény fontosabb volt, mint a győzelem

Atlétika
2026.06.01. 20:14

Kozák Luca: Végre a futás eleje és a vége is összejött!

Atlétika
2026.05.30. 16:54

Kozák Luca óriási országos csúccsal győzött Bydgoszczban – videó

Atlétika
2026.05.29. 19:18

Kozák Luca: Nagy önbizalmat adnak az eddigi eredmények

Atlétika
2026.05.23. 11:52

Kozák Luca győzött Savonában

Atlétika
2026.05.20. 17:53

Videó: vajon sikerül megugrani egy Európa-bajnoki ezüstérmes sprinter szintjét?

Atlétika
2026.03.25. 15:54
Ezek is érdekelhetik