Atlétika: Orbán Viktor a nemzetközi szövetség elnökével tárgyalt

Vágólapra másolva!
2022.06.19. 20:29
null
Orbán Viktor a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökével, Sebastian Coe-val tárgyalt (Fotó: MTI)
Orbán Viktor miniszterelnök és Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke vasárnap a Karmelita kolostorban tárgyaltak egymással; a brit sportvezető a vizes világbajnokságra érkezett Budapestre, de tájékozódott a jövő évi budapesti atlétikai világbajnokság előkészületeiről is – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

2023. augusztus 19. és 27. között Budapest lesz a házigazdája a világ harmadik legnagyobb sporteseményének, az atlétikai világbajnokságnak. Magyarország történetének legnagyobb sportrendezvényéről van szó, amelyre több mint 200 ország atlétái érkeznek, és amelynek a hírei több mint egymilliárd emberhez jutnak majd el – mondta a sajtófőnök.

Orbán Viktor és Sebastian Coe elégedetten nyilatkoztak a szervezésről, megállapították, hogy minden a terv szerint halad.

A WA elnöke ezen a tárgyaláson is kiemelte: nagyon jó csapat dolgozik azon, hogy fantasztikus világbajnokságot láthasson a közönség.

A fotók tanúsága szerint részt vett még a találkozón Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Fürjes Balázs, az atlétikai stadion építéséért is felelős államtitkár is.

Fotó: MTI
Fotó: MTI
Legfrissebb hírek

Meglepetés: Oblique Seville a 100 méter új világbajnoka!

Atlétika
3 órája

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
5 órája

Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős 100 m gáton

Atlétika
10 órája

Szabó Nóra fantasztikus: világbajnoki 15. lett maratoniban

Atlétika
10 órája

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
Tegnap, 16:16

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
Tegnap, 14:18

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
Tegnap, 13:47

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:43
Ezek is érdekelhetik