Sportrádió: olimpiai és világbajnokok, érmesek sora érkezik a Gyulai Memorialra

Vágólapra másolva!
2022.07.12. 17:09
null
Pawel Fajdek is ott lesz a Gyulai István Memorialon (Fotó: AFP)
Idén is Székesfehérváron rendezik meg a Gyulai Memorialt, a világ egyik legrangosabb egynapos atlétikai versenye augusztus 8-án lesz, s mint a Sportrádió Hazafutás című műsorában Szegő Tibor vendégeként Spiriev Attila, a viadal sportigazgatója elárulta: ezúttal is világsztárok sora érkezik majd Székesfehérvárra.

Itt lesz többek között Pawel Fajdek, a tavalyi olimpián bronzérmes, sorozatban négyszeres vb-győztes lengyel kalapácsvető, Tom Walsh, a súlylökés riói és tokiói bronzérmese, 2017 világbajnoka, továbbá az olimpiai és világbajnoki címvédő diszkoszvető, Daniel Stahl is.

„Kalapácsvetésben például a tavalyi olimpia első négy helyezettje részt vesz a versenyen, súlylökésben pedig kizárólag 21 méter fölötti egyéni csúccsal rendelkezők indulnak majd. A férfi 200 méteres síkfutásban sajnos egy Achilles-sérülés miatt kérdésessé vált a négyszáz méter megkerülhetetlen alakja, Steven Gardiner indulása, ő a világbajnoki indulást lemondta. Itt lesz viszont a viadalon az olimpia ezüstérmese, a 23 éves Kenneth Bednarek, valamint az egyik személyes kedvencem, a még mindig csak 17 esztendős Erriyon Knighton, aki Tokióban a negyedik lett és 19.49-cel az övé minden idők negyedik legjobb kétszázas ideje” – jelentette be Spiriev Attila.

A 12. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon a most bejelentett sztárok mellett olyan klasszisok szerepelnek többek között, mint a rúdugrás világcsúcstartója, a svéd Armand Duplantis, a férfi súlylökés rekordere, az amerikai Ryan Crouser, vagy éppen a női 100 méter kétszeres olimpiai bajnoka, a világranglistát idén 10.67 másodperccelvezető Shelly-Ann Fraser-Pryce, a férfi 110 méteres gátfutás világbajnoki címvédője, a tokiói olimpián ezüstérmes amerikai Grant Holloway, illetve a férfi kalapácsvetés ötkarikás aranyérmese, a lengyel Wojciech Nowicki.


Legfrissebb hírek

Budapest az atlétika egyik új fővárosa lehet

Atlétika
2025.08.14. 06:31

Lécek a magasban – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
2025.08.14. 06:30

Molnár Attila új országos csúcsot futott a Gyulai Memorialon

Atlétika
2025.08.12. 20:01

Duplantis-világcsúcs, két országos csúcs, szenzációs Halász Bence – így tért vissza a csúcsatlétika Budapestre

Atlétika
2025.08.12. 19:01

Femke Bol simán nyerte a 400 gátat a Gyulai Memorialon

Atlétika
2025.08.12. 18:19

Halász Bence óriási egyéni csúccsal nyerte meg a Gyulai István Memorialt – videó

Atlétika
2025.08.12. 17:17

Gyulai Memorial: Mindig ez az év egyik legjobban várt versenye – Kozák Luca

Atlétika
2025.08.12. 10:43

„Varázslatos este volt, őrületes energiákkal” – így emlékszik Duplantis a budapesti atlétikai vb-re

Atlétika
2025.08.11. 16:08
Ezek is érdekelhetik