Gyémánt Liga: Eugene rendezi a sorozat jövő évi döntőjét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.12.07. 14:02
null
Az idei GyL-döntőt Zürichben rendezték, a győztesek ünnepelnek a végén (Fotó: AFP)
Jövőre a sorozat történetében először Európán kívül rendezik meg a legrangosabb atlétikai versenysorozat, a Gyémánt Liga döntőjét, melynek az idei világbajnokság helyszíne, Eugene ad otthont.

A nemzetközi szövetség (WA) szerdán hozta nyilvánosságra a GYL jövő évi programját, mely szerint 2023-ban négy kontinensen, 12 ország 15 városában lesznek versenyek. A sorozat május 5-én hagyományosan Dohában indul, és szeptember 16–17-én kétnapos fináléval zárul az Oregon állambeli városban. Korábban csak Brüsszel vagy Zürich rendezett döntőt.

Jövőre ismét a GYL-viadalok sorában szerepel majd a lengyelországi Kamila Skolimowska Memorial, mely először idén volt a sorozat tagja, ám a helye nem volt végleges, csak ideiglenes a kínai versenyek törlése miatt. A sziléziai szervezőknek viszont sikerült megállapodniuk a WA-val, így a verseny 2023-tól öt éven át biztosan a Gyémánt Liga-sorozat része lesz.

A szerdán kiadott versenynaptár szerint a koronavírus-járvány után visszatér a mezőny Kínába, ahol két versenyt rendeznek Sanghajban és Sencsenben.

A GYÉMÁNT LIGA 2023-AS VERSENYNAPTÁRA
Május 5.: Doha
Május 28.: Rabat
Június 2.: Róma
Június 9.: Párizs
Június 15.: Oslo
Június 30.: Lausanne
Július 2.: Stockholm
Július 16.: Silesia
Július 21.: Monaco
Július 23.: London
Július 29.: Sanghaj
Augusztus 3.: Sencsen
Augusztus 31.: Zürich
Szeptember 8.: Brüsszel
Szeptember 16–17.: Eugene, döntő

 

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
2025.09.13. 13:47

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Noah Lyles lett az első, aki hatszor nyert Gyémánt Liga-döntőt

Atlétika
2025.08.28. 22:03

Gyémánt Liga: Molnár második, Enyingi harmadik a 400-as betétszámban Zürichben

Atlétika
2025.08.28. 19:43

Gyémánt Liga-döntő: Olyslagers legyőzte a világcsúcstartót Zürich belvárosában

Atlétika
2025.08.27. 20:19

Melissa Jefferson-Wooden már hétből hét sikernél jár 100 méteren 2025-ben

Atlétika
2025.08.22. 22:35

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
2025.08.20. 22:30

Warholm és Hodgkinson is szárnyalt a sziléziai Gyémánt Liga-fordulóban

Atlétika
2025.08.16. 18:28
Ezek is érdekelhetik