Atlétika: szavazás az elmúlt 40 év legemlékezetesebb pillanatáról

Az érdeklődők keddtől 45-45 emlékezetes férfi és női teljesítményből választhatnak ki tíz-tíz legendás pillanatot, és a negyven legtöbb szavazatot elérő sporttörténelmi eseményt majd a budapesti vb visszaszámlálásánál fogják kihirdetni.
A listában szerepel például Carl Lewis teljesítménye az 1983-as vb-n, amelyen a távolugrás és a királyszámnak számító 100 méteres síkfutás mellett a 4x100-as váltó tagjaként is aranyérmet nyert, de többek között a 2013-ban szintén három vb-címet besöprő Shelly-Ann Fraser-Pryce, vagy a többször világrekordot döntő és mindössze 23 éves rúdugró Armand Duplantis is rajta van a listán.
A szavazók között kisorsolnak egy két személyre szóló utazást Budapestre, az augusztus 19-én kezdődő világesemény első hétvégéjére, a WA az utazáson kívül a szállást és a belépőket is biztosítja a nyerteseknek.

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?





