Sztárparádé 100 gáton, a 200 méter világbajnoknője is indul a Gyulai István Memorialon

N. R.N. R.
Vágólapra másolva!
2023.07.05. 10:23
null
A női 200 méter világbajnoka, Shericka Jackson is startvonalhoz áll
Már a budapesti atlétikai világbajnokságot megelőző Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjra is világsztárok sokaságát hozzák el a szervezők. Az eddigi nevezések alapján Székesfehérváron versenyez többek között Alaysha Johnson, Tobi Amusan, Jasmine Camacho-Quinn, Emmanuel Korir és Wojciech Nowicki is.

 

Egy hónappal a budapesti atlétikai világbajnokság rajtja előtt, július 18-án Székesfehérváron rendezik meg a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjat, amelyre folyamatosan jelentik be a nagyobbnál nagyobb sztárokat a szervezők. Közleményük szerint az esemény egyik kiemelkedő versenyszámának a nők 100 méteres gátfutása ígérkezik, amelyben szenzációs ellenfelek várnak a magyar lányokra.

A tavalyi müncheni Európa-bajnokságon nyert ezüstérmével az év sportolónője címet kiérdemlő országos csúcstartó, Kozák Luca (12.69 mp), az idei fedett pályás Európa-bajnokság döntőjében hetedik helyen végző Kerekes Gréta (12.93), valamint a 2021-ben és 2022-ben egyaránt U20-as vb-bronzérmes Tóth Anna (13.00) talán még sohasem lépett pályára olyan mezőnyben, amilyen ezúttal vár rá. Az éppen Kozák előtt Európa-bajnoki aranyérmes lengyel Pia Skrzyszowska (12.51), valamint az észak- és közép-amerikai bajnokság tavalyi győztese, az egyesült államokbeli Alaysha Johnson (12.35) egyaránt kontinensbajnoki címvédőként lesz ott a versenyen, amelyen a 2019-ben vb-aranyérmes amerikai Nia Ali (12.34) képviseli a rutint. A sztárözön azonban itt még nem ér véget, ugyanis a szám címvédője, a tavaly világcsúcsot döntő nigériai Tobi Amusan (12.12) és a tokiói olimpia bajnoka, a Puerto Ricó-i Jasmine Camacho-Quinn (12.26) neve is szerepel a rajtlistán.

S ha mindez nem lenne elég a figyelem felkeltéséhez, a női 200 méter világbajnoka, Shericka Jackson is startvonalhoz áll: a jamaicai tavaly futott egyéni csúcsánál (21.45) kizárólag a legendás Florence Griffith-Joyner repesztett korábban jobb időt – ő is csak egyszer.

A verseny szervezői már több olimpiai bajnok, a bahamai Steven Gardiner (400 m), a kenyai Emmanuel Korir (800 m), a görög Miltiadisz Tendoglu (távolugrás), a svéd Daniel Stahl (diszkoszvetés), a lengyel Wojciech Nowicki (kalapácsvetés), valamint a világbajnoki címvédő szlovén Kristjan Ceh (diszkoszvetés), a lengyel Pawel Fajdek (kalapácsvetés) és sok más olimpiai és vb-érmes világklasszis indulását jelentették be. És természetesen a székesfehérvári mezőnyben lesznek a legjobb hazai atléták – például a kalapácsvető Halász Bence –, s a résztvevő csillagok névsora a következő két hétben tovább bővülhet.
Legfrissebb hírek

Budapest az atlétika egyik új fővárosa lehet

Atlétika
2025.08.14. 06:31

Lécek a magasban – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
2025.08.14. 06:30

Molnár Attila új országos csúcsot futott a Gyulai Memorialon

Atlétika
2025.08.12. 20:01

Duplantis-világcsúcs, két országos csúcs, szenzációs Halász Bence – így tért vissza a csúcsatlétika Budapestre

Atlétika
2025.08.12. 19:01

Femke Bol simán nyerte a 400 gátat a Gyulai Memorialon

Atlétika
2025.08.12. 18:19

Halász Bence óriási egyéni csúccsal nyerte meg a Gyulai István Memorialt – videó

Atlétika
2025.08.12. 17:17

Gyulai Memorial: Mindig ez az év egyik legjobban várt versenye – Kozák Luca

Atlétika
2025.08.12. 10:43

„Varázslatos este volt, őrületes energiákkal” – így emlékszik Duplantis a budapesti atlétikai vb-re

Atlétika
2025.08.11. 16:08
Ezek is érdekelhetik