Atlétikai vb: Halász Bence bronzérmes kalapácsvetésben

Vágólapra másolva!
2023.08.20. 19:04
null
Halász Bence a magyar atlétika 15. világbajnoki érmét szerezte meg (Fotó: Árvai Károly)
A harmadik helyen végzett Halász Bence kalapácsvetésben a budapesti atlétikai világbajnokságon.

Halász Bence rögtön az első kísérletére 80.82-t dobott – idei legjobbja –, és ezzel az élre állt. Bár harmadikra 81.02-t, egyéni csúcsot ért el, ezt később elvették – a visszajátszások alapján jogosan. A második kísérlete érvénytelen volt.

Nem sokkal később kiderült, hogy a legelső 80.82-es kísérletét megóvták… Ilyen körülmények között Halásznak nem volt egyszerű tovább koncentrálnia, de a negyedik kísérlete 80.59 lett, így biztossá vált, hogy ha el is veszik az első dobását, akkor is a második helyen marad.

Közben Wojciech Nowicki 80.83-at dobott, ezzel egyetlen centivel átvette a vezetést…

Majd az ötödik sorozatban jött a kanadai Ethan Katzberg, és 81.25-tel élre tört. Majd Nowicki 81.02-vel a második helyre jött fel. Halász nem tudott javítani.

Az utolsó sorozatban Halász kilépett, Nowicki sem tudott javítani, így hatalmas meglepetésre Katzberg – aki hatodikra 81.11-et ért el – szerezte meg a világbajnoki címet.

A nézők sportszerűségét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ütemes tapssal szurkoltak a már bajnok Katzberg utolsó kísérleténél, aki erősítette a statisztikát, és a tizenegyedik férfi kalapácsvető lett a vb-k történetében, aki megnyerte a selejtező után a döntőt is. Akkora tapsot és ovációt azonban senki sem kapott, mint a bronzérmes Halász Bence, aki fantasztikus versenynap végén megszerezte a magyar küldöttség első érmét a budapesti világbajnokságon.

A FÉRFI KALAPÁCSVETÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Ethan Katzberg (Kanada) 81.25
2. Wojciech Nowicki (Lengyelország) 81.02
3. HALÁSZ BENCE (MAGYARORSZÁG) 80.82
4. Pawel Fajdek (Lengyelország) 80.00
5. Mihajlo Kokan (Ukrajna) 79.59
6. Daniel Haugh (Egyesült Államok) 78.64

Az élő közvetítésünket ide kattintva követheti!

Az atlétikai vb-ről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Csinta Samu, Németh Andrea, Patai Gergely, Vincze Szabolcs, Nagy-Pál Tamás (videó), Pusztai Viola (videó), Szabóky Zsolt (videó), Árvai Károly (fotó), Szabó Miklós (fotó), Török Attila (fotó)

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45

Futács Márkó: A fiataloknak meg kell tudni ragadniuk külföldön

Minden más foci
2026.01.19. 11:40

Atlétika: történelmi magyar szereplés mindenhol

Atlétika
2026.01.17. 09:09

Craig Burley már unja, hogy ő a „skótok Détárija”

Minden más foci
2026.01.08. 18:21

Legutóbb Szoboszlai bombája döntött az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.01.08. 12:20

Ellentmondásos előjelek a férfi kéziválogatottnál az Eb előtt

Kézilabda
2026.01.07. 15:17

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo találkozása – íme, az első helyezett!

Magyar válogatott
2026.01.02. 21:08
Ezek is érdekelhetik