Atlétikai vb: ilyet is ritkán látni, a sportolókat szállító golfkocsik összeütköztek – videó

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.08.24. 20:29
Elképesztő jelenetsort láthattunk a budapesti atlétikai világbajnokságon: a versenyzőket és a stábtagokat szállító golfkocsik összeütköztek, az egyikben a férfi 200 méter első előfutamainak versenyzői utaztak. A legnagyobb esélyes Noah Lyles és a jamaicai Andrew Hudson sem sérült meg, igaz utóbbi kicsit a jobb szemét fájlalta.

Az eset miatt csúszott a férfi 200-as elődöntő három futama, de a szemét fájlaló jamaicai rajthoz állt.

A baleset a Nemzeti Atlétikai Stadion folyosóján történt, ahova a bemelegítőpályáról vitték át a sportolókat az úgynevezett „call roomba”.

„Az egyik elektromos kiskocsin versenyzők utaztak, akik ezután mindannyian rajthoz álltak. Egy sportolót az egészségügyi stáb megvizsgált, majd ő is részt vett a 200 méteres síkfutás elődöntőjének utolsó futamában. A másik járműben utazó egyik segítő horzsolásos sérülést szenvedett. A szervezőbizottság sajnálatát fejezte ki és kivizsgálja az esetet” – állt a szervezők közleményében.

A videón látható, az egyik kocsiból kieső ember egy önkéntes volt.

Élő hírfolyamunk itt!

Legfrissebb hírek

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
15 órája

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
17 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
17 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
18 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
19 órája

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
21 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
23 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
Tegnap, 7:10
Ezek is érdekelhetik