Sportrádió: ezért óvtak Kozák Luca futása után, majd ezért vonták vissza

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.08.23. 22:47
null
Kozák Lucáék visszavonták az óvást (Fotó: Szabó Miklós)
Suba László, a budapesti atlétikai világbajnokságon szerdán 100 méter gáton a 13. helyen végző Kozák Luca edzője a Sportrádiónak elmondta, miért vonták vissza az elődöntő után benyújtott óvást.

Mint a közvetítésben is látszott, a Kozák Luca melletti pályán futó amerikai Masai Russell felborította az egyik gátat. Suba László szerint ez természetesen megzavarta a magyar atlétát, ahogyan egy pályaszomszéd ilyen hibája mindig befolyásolja a mellette futó teljesítményét, csakhogy:

„A gát nem jött át a pályára, ennek következtében visszavontuk az óvást, mert úgy ítéltük meg, hogy nem fogják tudni elfogadni” – mondta a tréner a Sportrádió megkeresésére.

Suba elmondta, a bemelegítés nagyon jól sikerült, meg volt róla győződve, hogy a 12.73-nál sokkal jobb eredményt ér el tanítványa az elődöntőben, akár egyéni csúcsot is.

„De azt nem feltételeztem, hogy ez döntőbe jutást fog eredményezni – tette hozzá Suba László, aki szerint a tengerentúliak pillanatnyilag jelentős lépéselőnyben vannak. – De bízom az európai edzőkben, mint ahogyan a saját tanítványaimban is. Jövőre, az olimpián mindenképpen szeretnénk döntőbeli szereplést, de legalább a döntőhöz nagyon közeli helyen végezni.”

A FUTAM

Legfrissebb hírek

Meglepetés: Oblique Seville a 100 méter új világbajnoka!

Atlétika
1 perce

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
2 órája

Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős 100 m gáton

Atlétika
7 órája

Szabó Nóra fantasztikus: világbajnoki 15. lett maratoniban

Atlétika
7 órája

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
23 órája

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
Tegnap, 14:18

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
Tegnap, 13:47

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:43
Ezek is érdekelhetik