Videó: az amerikai gátfutó minden képzeletét felülmúlta Budapest

2023.08.31. 14:44
Masai Russell amerikai gátfutónak minden oka megvan arra, hogy a budapesti atlétikai világbajnokságról csalódottan utazzon haza, ám a TikTok-oldalán közzétett videója arról árulkodik, hogy nagyszerűen érezte magát a magyar fővárosban, és hálás azért, hogy itt lehetett. Videójához azt írta, hogy minden képzeletét felülmúlta Budapest.
@masairussell @masairussell

Masai Russell augusztus 22-én a 100 méteres női gátfutás első előfutamában a második helyen jutott tovább. Aztán a másnapi elődöntőben Kozák Luca mellett a négyes pályán futva hibázott, és nem fejezte be a versenyt. A magyar atlétát mozgásával alighanem akadályozta, ezért benyújtottuk az óvásunkat.

Suba László szerint a 23 éves Russell megzavarta a magyar atlétát, ahogyan egy pályaszomszéd ilyen hibája mindig befolyásolja a mellette futó teljesítményét, csakhogy:

„A gát nem jött át a pályára, ennek következtében visszavontuk az óvást, mert úgy ítéltük meg, hogy nem fogják tudni elfogadni” – mondta a tréner a Sportrádió megkeresésére.

Legfrissebb hírek

Kozák Luca: Nem futottam rosszul, de tudom, hogy képes vagyok jobbra is

Atlétika
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
23 órája

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
Tegnap, 21:18

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
Tegnap, 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Három századon múlt Tóth Anna továbbjutása 100 gáton az Eb-n

Atlétika
2026.08.10. 20:57

Az elmúlt évek legnagyobb tesztje előtt áll a magyar atlétika

Atlétika
2026.08.09. 20:46

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23