Kalapácsvetés: majdnem két hétig tüdőgyulladással küzdött Halász Bence

2023.10.09. 11:41
null
Halász Bence (Fotó: Szabó Miklós)
Nehéz időszakon van túl Halász Bence, a budapesti atlétikai világbajnokság egyetlen magyar érmese, aki csaknem két hétig tüdőgyulladással küzdött.

A szombathelyiek augusztus óta kétszeres vb-bronzérmes kalapácsvetője a magyar szövetség honlapjának elmondta, hogy a betegség ágynak döntötte és nagyon legyengült a csaknem két hétig tartó időszakban.

„Hat kilót fogytam, amikor a tükörbe néztem, nem ismertem magamra, olyan pocsékul festettem” – jegyezte meg a 26 éves dobóatléta, hozzátéve, hogy jelenleg is még csak „edzegetni” tud.

Halász az augusztus 20-án rendezett kalapácsvető vb-finálét is felelevenítette, mely során a lengyelek több kísérlete miatt is reklamáltak és a bírók a 81.02 méteres harmadik dobását érvénytelenítették menet közben. A magyar klasszis, akárcsak a verseny után, ezúttal is hangsúlyozta, hogy az olimpiai bajnok Wojciech Nowickivel és az ötszörös vb-győztes Pawel Fajdekkel jó a kapcsolata és nem ők reklamáltak, hanem a lengyelek stábjában dolgozók.

A magyar kalapácsvető a vb-n 80.82 méterrel lett harmadik, a párizsi olimpiai szintet pedig már július végén megdobta, így nyugodtan készülhet a következő évre, mely során a nyári játékokat megelőzően júniusban Európa-bajnokságot is rendeznek.

„Az elmúlt négy esztendőnek számomra az a tapasztalata, hogy miközben egymást követik a dobogós helyezéseim, az egyéni csúcsom megjavításával nehezebben boldogulok. Dacára annak, hogy már 2018-ban 79.50 méternél tartottam, 80 méter fölé csak 2022-ben jutottam, furcsa, de éppen akkor, amikor a eugene-i világbajnokságon az ötödik hellyel kellett beérnem – mondta Halász, aki jövőre az Eb-re és az olimpiára is éremért utazik. – Úgy érzem, hogy jóval több van bennem a 80.92 méteres egyéni csúcsomnál, ezért merem már most kimondani, hogy mire készülök a jövő évi Európa-bajnokságon, majd a párizsi olimpián.”

Legfrissebb hírek

Halász Bence győzött Bresciában

Atlétika
2026.08.30. 17:51

Megdöntik-e valaha a kalapácsvető Jurij Szedih világcsúcsát?

Népsport
2026.08.30. 08:31

Németh Zsanett és Rába Dániel is második lett a Németh Pál-emlékversenyen

Atlétika
2026.08.27. 10:02

Halász Bence még Birminghamet is túldobná Budapesten

Atlétika
2026.08.25. 10:23

Molnár Attila óriási hajrával az 5. lett, Jefferson-Wooden elvette Alfred veretlenségét

Atlétika
2026.08.23. 18:26

Gyémánt Liga: Halász Bence harmadik Chorzówban

Atlétika
2026.08.23. 16:13

Top 10: Halász Bence csúcstámadása, új dimenziókban a magyar váltók, mesternégyes

Atlétika
2026.08.19. 11:00

A budapesti atlétikai világdöntőn jönnek az év legnagyobb összecsapásai

Atlétika
2026.08.17. 21:13