Palkovits István: Jó érzés ismét erősebbnek lenni, újra azt nyújtani, amit szeretnék

SZ. Z.SZ. Z.
2025.06.05. 20:58
null
Palkovits István (Fotó: Kovács Péter)
Az SVSE atlétája, Palkovits István hosszú idő után újra megmutatta, miért ő az egyik legkiválóbb képességű futó itthon.

Ismét a nemzetközi mezőny szintjének közelében teljesít Palkovits István, akinek eredményes téli felkészülés után 3000 méter akadályon (8:38.02), illetve 5000 méteren (13:54.38) és 10 000-en (29:15.73) is jól sikerült az első futása a szabadtéri szezonban.

„Az elmúlt másfél év után jó érzés ismét kicsit erősebbnek lenni, újra azt tudom nyújtani, amit szeretnék – mondta lapunknak Palkovits István. – Hosszú idő után újra bízom az edzésmunkában, ezért van előrelépés is. Még nem óriási, de van. Tízezer méteren országos bajnok lettem, majd a csapatbajnokság hétvégéjén esőben is jó időt futottam ötezren. Akadályon tavaly egy ilyen időért »meghaltam«, most fáradtan tudtam ilyet futni. Ez utóbbi nagyjából hetvenszázalékos futás volt, szóval optimista vagyok.”

A 24 éves, 2021-ben 3000 méter akadályon U23-as Európa-bajnok versenyző tavaly Kecskemétről Veszprémbe költözött. A felkészülését immár a Sportolj Velünk Sportegyesületben, Tóthné Stupián Anikó irányításával végzi. Életmódváltásának részeként beiratkozott a Pannon Egyetemre is, ahol már a második félévét is sikeresen abszolválta. Saját bevallása szerint az iskolába járás a pályán is levett róla jó adag terhet, mert így, hogy több mindenben is helyt kell állnia, nem görcsöl rá annyira a futásra.

„Sok a fiatal az SVSE-ben, Kéri Biankával kirívóan idősebbek vagyunk mindenki másnál, olyan öt-hat-hét évvel, de mi is fiatalosabban vesszük a helyzeteket. Anikó is azt próbálja sulykolni, hogy nekünk kell példát mutatnunk a kicsiknek. Ennek megfelelően minden feladatot megcsinálunk, mert ez nekik is ösztönző. Jó a közösség, szerethető, családi hangulat uralkodik az egyesületben. Igazából nem múlt semmi a csébén, de mindenképp büszkék lehetünk rá, hogy olyan nagy klubokat is meg tudtunk előzni, mint a Honvéd vagy az Ikarus.”

Palkovits új hobbija a biciklizés, egyfajta kiegészítő tevékenységként tekint rá, de a pihenőnapjain a 100 kilométeres bringázások sem ritkák… És ugyan gyerekként versenyszerűen úszott, egyelőre nem triatlonistaként képzeli el a jövőjét, hanem marad a futásnál. Június végén a madridi csapat Eb-n szeretne bizonyítani, majd egy hónappal később az universiadén állna rajthoz. A tokiói vb-szint 3000 méter akadályon 8:15.00, ehhez is egyre közelebb kerülhet a következő időszakban.

 

Legfrissebb hírek

Atlétika: rendkívül sikeres U20-as éveket hagy hátra Bátori Lilianna

Utánpótlássport
2026.10.13. 17:58

Május 7-én Dohában rajtol a jövő évi Gyémánt Liga

Atlétika
2026.10.12. 17:22

Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a Budapest Maraton

Atlétika
2026.10.10. 17:23

Csaknem 40 ezer nevezés érkezett a Budapest Maratonra

Csupasport
2026.10.07. 10:12

Halász Bence nem került be a legjobb három közé az év európai atlétája választáson

Atlétika
2026.10.05. 11:20

Kárai Kázmér: A lényeg, hogy szeressem a tanítványaimat és ők is engem

Utánpótlássport
2026.10.02. 20:23

Armand Duplantis kihagyja a fedett pályás szezont

Atlétika
2026.10.02. 15:15

Kétéves eltiltást kapott az egyik legjobb félmaratoni futó

Atlétika
2026.09.30. 16:17