Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős 100 m gáton

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
• Tokió
Vágólapra másolva!
2025.09.14. 08:41
null
Kozák Luca szerint a vártnál izgalmasabb volt ez a verseny (Fotó: Getty Images)
Az országos csúcstartó Kozák Luca sikerrel vette a női 100 méteres gátfutás első körét a tokiói atlétikai világbajnokságon, Tóth Anna búcsúzott. Németh Zsanett élete első felnőtt vb-jén a 27. lett kalapácsvetésben.

A maratoni futásban erőn felül teljesítő, 15. helyen végző Szabó Nóra mellett három másik hölgynek szurkolhattunk vasárnap délelőtt a tokiói világbajnokságon.

Mindkét nemzetközi szintű 100 m gátasunk, Kozák Luca és Tóth Anna is olyan futamba került, amelyből akár a továbbjutás is reális cél lehetett. Már csak azért is, mert a minden futamból továbbjutó első három helyezettek mellett a további hat legjobb időt elérő is bejutott a másnapi elődöntőbe.

Kozák az első futamban kapott helyet, az olimpiai bajnok Masai Russellt nem volt reális megelőznie, ahogyan a dél-afrikai Marione Fourie is erősebb volt nála. Az ír Sarah Lavinnel volt nagy csatában a harmadik helyért, végül két századdal elmaradt tőle. A 29 éves versenyzőnek az utolsó előfutamig izgulnia kellett, de sikerrel járt, az utolsó kis q-s hellyel meglett az elődöntő.

Kicsit izgalmasabbra sikerült a futás, mint terveztem. Jónak éreztem a bemelegítést és a versenyt is, a kilencedik gátig jól is ment, ott hátrakerült a súlypontom. Sajnálom, hogy Sarah Lavin bedobta magát elém az utolsó métereken. Tudtam, hogy nem Masai Russellel kell versenyeznem, hiszen ő kocogva is 12.60-at fut” – mondta Kozák Luca, akinek öt ezreden múlott a továbbjutása, a már kieső bahamai Charisma Taylor ugyanúgy 12.96-ot futott, mint országos csúcstartónk.

Sajnos Tóth Anna beragadt a rajtban és a táv elején hibázott is egyet, így a végén hiába kapaszkodott, a 13.06-os ideje nem volt elég a továbbjutáshoz, összesítésben harmincegyedikként zárt.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy elégedett vagyok. Ami kicsit megnyugtat, hogy nem azért futottam ennyit, mert ennyi van bennem, hanem mert hibáztam az elején. A harmadik gátat letalpaltam, csoda, hogy versenyben tudtam maradni. Utána küzdöttem a továbbjutásért, de ebben így csak ennyi volt. Egy hete Pskingben 12.83-at futottam, ami egy tizedre van az egyéni csúcsomtól. Most inkább a versenyezhetnék és a harcolhatnék dolgozott bennem. Nem maradtam higgadt, mások futását néztem ahelyett, hogy a saját technikámra és erősségeimre koncentráltam volna. 21 éves vagyok, azért nem dőlt össze a világ, hosszú volt a szezon, most vár rám egy nagy pihenés, aztán megkezdem a felkészülést a következő évre” – mondta az U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes fiatal.

Élete első felnőtt világbajnokságán állt dobókörbe Németh Zsanett, aki a női kalapácsvetés selejtezőjében 66.97 métert dobott, amivel összesítésben a 27. helyen zárt.

„Nekem ez a vb már csak egy örömjáték volt, ezért nem vártam magamtól semmit, csak élvezni akartam, hogy itt lehetek. Jó volt a kör, a hangulat, jó értelembe véve kirázott a hideg, amikor beléptem a stadionba. Innentől már a világversenyek lesznek a célversenyek” – nyilatkozta a selejtező után Németh Zsanett.

A vasárnap esti – magyar idő szerint – délutáni programban Enyingi Patrik és Molnár Attila a 400 méter előfutamaiban áll rajthoz, majd jön Takács Boglárka, akinek 100-on már a döntőbe jutás lesz a tét.

 

Legfrissebb hírek

Meglepetés: Oblique Seville a 100 méter új világbajnoka!

Atlétika
4 órája

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
7 órája

Szabó Nóra fantasztikus: világbajnoki 15. lett maratoniban

Atlétika
11 órája

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
Tegnap, 16:16

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
Tegnap, 14:18

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
Tegnap, 13:47

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:43

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
Tegnap, 12:09
Ezek is érdekelhetik