Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
• Tokió
Vágólapra másolva!
2025.09.13. 16:16
null
Böndör Márton a férfi rúdugrás selejtezőjében a 26. helyen zárt (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A tokiói atlétikai világbajnokság első estéjén rögtön telt ház fogadta a versenyzőket, Takács Boglárka továbbjutott 100 méteren, Böndör Márton kiesett rúdugrásban, az amerikai Ryan Crouser pedig 2022 és 2023 után ismét megnyerte a súlylökést.

Míg délelőtt csupán néhány ezer rajongó, köztük rengeteg diákcsoport – akik mind az iskolájuk uniformisában érkeztek – jött ki a helyszínre, este már telt ház fogadta a több mint négyórás esti program sztárjait. Rögtön a férfi 3000 m akadály előfutamaiban történt egy csoda, az új-zélandi Geordie Beamish úgy jutott be a döntőbe, hogy menet közben a földre került és az egyik riválisa az arcába lépett.

A visszafogott rajtja miatt ugyan izgulnia kellett, de meglett a továbbjutás Takács Boglárkának a női 100 méteres síkfutás első köréből. Az ötödik futamban állhatott rajthoz, és a start után nagyon kellett kapaszkodnia. A formájáról mindent elmond, hogy még így is 11.12-t futott, amivel csak hat századdal maradt el a saját országos csúcsától. A biztos továbbjutást érő első három helyről célfotóval ugyan, de lecsúszott, így a maradék két futamot még meg kellett várnia. Végül a 15. helyen kvalifikált vasárnapi elődöntőbe.

Böndör Márton a júniusi madridi csapat-Európa-bajnokságon robbant be a köztudatba, amikor a nyitó napon 570 centiméterre javította meg az egyéni csúcsát. A fiatal rúdugró 25 centivel szárnyalta túl az előző legjobbját, amivel rögtön szemmel látható közelségbe került neki a világbajnoki részvétel is. A legutóbbi két versenyén egyaránt 562 centiig jutott, amivel megmutatta, hogy a kiugró eredmény nem a véletlen műve volt. Tokióban élete első vb-jén az 540-et még simán átugrotta, de 555-ön már nem járt sikerrel, így a 26. pozícióban zárt.

„Most már az van bennem, hogy „hú de jó, hogy itt voltam”, de azért az 555-öt szerettem volna átugrani. Bemelegítésre nem ugrottam rosszakat, sokat kellett várni a kísérletek között, mert nagy volt a mezőny, ezt még meg kell szokni. A madridi csapat Eb-n ugrott 570 óta eléggé megváltozott az életem, utána két versenyemen is könnyedén átugrottam az 562-t. Jövőre a célom a birminghami Eb lesz, ha a nekifutást tudnánk bővíteni, most tizenhat lépésről futok neki, ha tizennyolc-húszról is menne, akkor az segítene abban, hogy stabil 570-es ugróvá váljak” – értékelt Böndör Márton.

Szombaton bemutatkoztak a világ leggyorsabb emberei, a nyáron korábban 9.75-öt futó jamaicai Kishane Thompson igencsak meggyőző volt 100-on. Minden idők legjobb súlylökője, Ryan Crouser az idén először állt dobókörbe, de ez a legkevésbé sem zavarta őt abban, hogy sorozatban a harmadik vb-jét is megnyerje. A 32 éves klasszisnak az olimpiákról hasonló triplája van, nem kérdés, hogy egy korszakos atlétáról beszélünk esetében. 

A hollandoknál Femke Bol ezúttal nem tudott segíteni, húsz méter hátrányból azért még ő sem képes csodát tenni, így az Egyesült Államok nyerte meg a 4x400-as vegyes váltót. A párizsi olimpián az 5000 és a 10 000 métert is behúzó, ugyanennek a két számnak a világcsúcstartója, Beatrice Chebet ismét bizonyította, hogy jelenleg nem lehet rajta fogást találni. Pályafutása első vb-címét hajráversenyben szerezte meg 10 000-en.

Vasárnap hét magyarnak szurkolhatunk, Szabó Nóra korán reggel maratonit fut, Németh Zsanett kalapácsvetésben indul, Tóth Anna és Kozák Luca 100 m gáton „előfutamozik”, majd este bemutatkozik Molnár Attila és Enyingi Patrik 400-on, és jön Takács Boglárka elődöntője.

20. ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG, TOKIÓ

Előfutamok
A magyarok eredményei
Nők
100 m: 1. Julien Alfred (Saint Lucia-i) 10.93, …15. Takács Boglárka 11.12 – bejutott az elődöntőbe
Selejtező
Férfiak
Rúd: 1. Emmanuil Karalisz (görög), Sam Kendricks (amerikai) és Armand Duplantis (svéd) 575-575 cm, …26. Böndör Márton 540 cm – nem jutott be a döntőbe

Férfiak
35 km gyaloglás
Világbajnok: Evan Dunfee (Kanada) 2:28:22, 2. Caio Bonfim (Brazília) 2:28:55, 3. Kacuki Hajato (Japán) 2:29:16, …22. Venyercsán Bence 2:39:14
Súly
Világbajnok: Ryan Crouser (Egyesült Államok) 22.34, 2. Uziel Munoz (Mexikó) 21.97, 3. Leonardo Fabbri (Olaszország) 21.94

Nők
10 000 méter
Világbajnok: Beatrice Chebet (Kenya) 30:37.61, 2. Nadia Battocletti (Olaszország) 30:38.23, 3. Gudaf Tsegay (Etiópia) 30:39.65
35 km gyaloglás
Világbajnok: María Pérez (Spanyolország) 2:39:01, 2. Antonella Palmisano (Olaszország) 2:42:24, 3. Paula Milena Torres (Ecuador) 2:42:44. Madarász Viktória nem ért célba
4x400 m vegyes váltó
Világbajnok: Egyesült Államok (Bryce Deadmon, Lynna Irby-Jackson, Jenoah McKiver, Alexis Holmes) 3:08.80, 2. Hollandia (Eugene Omalla, Lieke Klaver, Jonas Phijffers, Femke Bol – Eveline Saalberg) 3:09.96, 3. Belgium (Dylan Borlée, Imke Vervaet, Alexander Doom, Helena Ponette – Jonathan Sacoor) 3:10.61

 

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
10 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
10 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
12 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
12 órája

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
14 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
16 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
17 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
2025.09.12. 23:42
Ezek is érdekelhetik