A rúdugró Klekner Hanga ezüstkategóriás versenyt nyert Stockholmban

2026.01.22. 21:30
Klekner Hanga (Fotó: Getty Images)
Kiválóan szerepelt a rangos stockholmi fedett pályás atlétikai versenyen Klekner Hanga, aki 452 centiméteres eredménnyel megnyerte a női rúdugrást.

A nemzetközi szövetség ezüstkategóriás besorolású viadalának honlapja szerint Klekner Hanga 417 centiméteres kezdőmagasságán másodikra, 427-en elsőre, 437 centin pedig ismét másodikra jutott át. Ez utóbbival meg is nyerte versenyt, így a folytatásban kihagyta a 447-et és 452-re ugrott, amit rögtön elsőre teljesített. Klekner ezek után saját – 460 centiméteres – országos csúcsának megdöntésével próbálkozott, ám a rekordjavítás ezúttal elmaradt.

A svéd fővárosban még két magyar, Molnár Janka és Lesti Diána szerepelt. Előbbi 54.38 másodperces eredménnyel megnyerte a futamát és összesítésben a harmadik helyen zárt 400 méteren, utóbbi viszont érvényes kísérlet nélkül fejezte be a távolugrást.

A viadal rangját mutatja, hogy mások mellett a jamaicaiak sztársprintere, a 100 méteren olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Kishane Thompson is rajthoz állt, ám nem tudott nyerni, mivel a 60 méter döntőjében 6.56 másodperccel csak a harmadik helyen ért célba a brit Romell Glave és Jeremiah Azu mögött. Glave 6.51 másodperccel győzött, három századdal megelőzve honfitársát.

 

Legfrissebb hírek

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2026.08.11. 22:43

A rúdugró Böndör Márton idénye idő előtt befejeződött

Atlétika
2026.06.24. 19:23

Atlétika: Klekner Hanga második lett Aachenben

Atlétika
2026.06.23. 19:39

A rúdugró Klekner Hanga versenyt nyert Franciaországban

Atlétika
2026.06.18. 11:18

Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?

Népsport
2026.06.17. 14:23

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

Takács Boglárka második, Kozák Luca harmadik lett Turkuban

Atlétika
2026.06.03. 20:19

Böndör Márton: Az Eb-n a döntőbe jutás lesz a célom!

Atlétika
2026.06.02. 12:22