Enyingi Patrik nem indul a fedett pályás atlétikai világbajnokságon

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2026.01.10. 15:09
null
Enyingi Patrik (Fotó: Getty Images)
Térdsérülése miatt Enyingi Patrik kihagyja a teljes fedett pályás atlétikai szezont, így márciusban a lengyelországi Torunban sorra kerülő világbajnokságot is.

„A három laterális szalagom szakadt el, egy teljesen, kettő részlegesen sérült – nyilatkozta a Magyar Atlétikai Szövetség honlapjának Enyingi, aki hat héttel korábban sérült meg, de azóta megfelelő ütemben halad a rehabilitációval, így már egyenes vonalú futásokat is végezhet. – Egy ilyen sérülésnél nyolc-tizenkét hét a kihagyás, de úgy számolunk, hogy a nyolcadik-tizedik hét környékén már teljes értékű futómunkát végezhetek, a fedett pályás idényt nagy valószínűséggel nem erőltetem, inkább a szabadtéri Eb-re fókuszálok.”

A MATE-GEAC versenyzője, aki a tavaly Kínában rendezett fedett pályás vb-n a 4x400 méteres váltó tagjaként bronzérmes lett, kifejtette, volt már súlyosabb sérülése, a mostanit inkább csak kényszerpihenőnek tekinti, ami elég idő neki ahhoz, hogy befejezze a diplomadolgozatát.

Ugyancsak a szövetség honlapja tájékoztatott, hogy a tavalyi U20-as Európa-bajnokságon hétpróbában ezüstérmes Kriszt Sarolta bokaficama meggyógyult, ezért a közelgő fedett pályás szezonra visszatér.

 

Legfrissebb hírek

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
23 órája

Négy magyar továbbjutás az atlétikai Eb nyitó délelőttjén

Atlétika
2026.08.10. 15:19

Feltüzelte a kizárás Enyingi Patrikot a 200 előtt

Atlétika
2026.07.28. 10:37

Atlétikai ob: Halász Bence ismét egyre közelebb a 82 méterhez

Atlétika
2026.07.26. 21:47

Enyingi Patrik kevés versenyen indulva próbál meg nagyot alkotni a nyáron

Atlétika
2026.07.10. 09:02

Enyingi Patrik 27 éve nem látott időt futott 200 méteren

Atlétika
2026.07.06. 12:57

Molnár Attila a 6. helyen végzett a toruni fedett pályás atlétikai vb-n

Atlétika
2026.03.21. 19:36

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
2025.09.14. 12:50