Fennakadt a doppingvizsgálaton a New York Marathon 2021-es győztese

Vágólapra másolva!
2026.01.12. 14:33
Albert Korir (Fotó: Getty Images)
Pozitív lett Albert Korir New York Marathon-győztes hosszútávfutó doppingvizsgálatának eredménye, így versenyengedélyét felfüggesztették.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) doppingügyekkel foglalkozó szervezete (AIU) hétfőn közölte, hogy pozitív lett a 2021-es győztes kenyai hosszútávfutó, Albert Korir doppingtesztje, mintájában ugyanis a vörösvérsejt-termelést serkentő CERA nevű anyagra bukkantak.

A 31 éves atléta 2016-ban versenyzett először maratonon, majd 2017-ben Bécsben, 2019-ben Houstonban és Ottawában nyert rangos nemzetközi viadalt. Legnagyobb sikerét a New York Marathonon aratta, melyet 2021-ben megnyert. Emellett 2019-ben és 2023-ban második lett, tavaly és tavaly előtt pedig a harmadik helyen ért célba az amerikai metropoliszban.

 

Legfrissebb hírek

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
2025.12.22. 16:02

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00

New York Marathon: a férfiaknál és a nőknél is hármas kenyai siker

Atlétika
2025.11.02. 18:18

Huszonnégy orosz sportoló sértette meg szeptemberben a holléti nyilvántartás szabályát

Egyéb egyéni
2025.10.09. 13:56

Dopping miatt kétéves eltiltást kapott az olimpiai érmes atléta

Atlétika
2025.10.03. 13:34

A CAS fenntartotta a budapesti atlétikai vb-n ezüstérmes Katir négyéves eltiltását

Atlétika
2025.09.22. 13:44

Négyéves eltiltást kapott a Budapesten ezüstérmes amerikai sprinter, Erriyon Knighton

Atlétika
2025.09.12. 16:51

Nem találta az ellenőr, doppingvétség miatt felfüggesztették a világbajnok sprintert

Atlétika
2025.08.13. 11:57
Ezek is érdekelhetik