Több mint tízezer női futóval indult el a sportos nyár a Városligetben

2026.06.07. 16:34
null
Fotó: FB/Női futógála
Tökéletes nyári időben, 10 200 nevezővel és fesztiválhangulatban rendezték meg vasárnap a 31. Aldi női futógálát a Városligetben.

A szervezők közleményükben kiemelték: a résztvevők hét különböző táv közül választhattak, a 10 kilométerestől a rövidebb körökig. A hosszabb távok mezőnye a Hősök teréről elrajtolva az Andrássy úton haladt végig, háromszázan pedig olyan elszántak voltak, hogy három távot (10, 5 és 2,5 km) is teljesítettek. Kiemelkedő volt a fiatalok jelenléte, több mint kétezer diák és gyerek nevezett, többségük először vett részt futóversenyen.

Emlékeztettek: indulásakor a budapesti női futógála Európában úttörőnek számított, az egész a világon is az elsők között biztosított lehetőséget a hölgyeknek, hogy ideális körülmények között vehessenek részt futóversenyen. Ennek eredményeként a részvételük mára teljesen természetessé és elfogadottá vált a nagyvárosi szabadidősport-eseményeken.

Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetője elmondta: nagyon büszke, hogy ennyire sikeres a női futógála, „Magyarország legszebb futóversenye”.

„Hál' istennek a női futók már a férfiakkal megegyező számban vesznek részt a többi versenyen is, sokak mégis nagyon szeretik ennek a versenynek a különleges hangulatát. Számukra lényegesen komfortosabb a kezdeti lépéseket egy tiszta női mezőnyben megtenni, nagy bátorítást jelent a biztonságos és támogató hangulat” – hangsúlyozta Kocsis Árpád.

Az eseményen családi futást is szerveztek, amelyen a családok férfi tagjai is rajthoz állhattak, valamint sikerrel debütált a most először megrendezett FODISZ Esélyegyenlőségi Futam, ahol fogyatékossággal élő és ép résztvevők együtt tették meg a távot. A rendezvényen hangsúlyosan megjelent a jótékonyság is, idén a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a kapcsolati erőszak ellen emelte fel a szavát, míg maguk a futók a Mozgásjavító Óvoda új terápiás helyiségének létrehozását támogathatták az eseményen gyűjtött adományokkal.

 

Legfrissebb hírek

Boros Richárd negyedik Spartathlonján a hegyen szeretne elköszönni édesapjától

Csupasport
22 órája

Az amatőrök is kipróbálhatják a duatlont Balatonszemesen

Csupasport
22 órája

Turós Izabella számára egy álom megvalósulása a Spartathlon-részvétel

Csupasport
2026.09.23. 11:47

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

Hadi Attila: Amikor a Spartathlonon felkel a nap, minden megszépül

Csupasport
2026.09.20. 08:20

Aleksandr Sorokin a Spartathlon-győzelem után jött rá, mekkora potenciál van benne

Csupasport
2026.09.19. 14:54

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Egy póráz nélküli kutya sem tudta megakadályozni a győzelmét

Csupasport
2026.09.17. 12:24