Magyar csoda Birminghamben: Vindics-Tóth Lili ezüstérmes, Szabó Nóra 4. a maratonin

Talán nem kockáztatunk sokat, ha kijelentjük, hogy az Európa-bajnokság 1934 óta íródó történetének egyik leginkább embert próbáló maratoni pályáját jelölték ki a brit szervezők. Az elmúlt napokban Birmingham belvárosában sétálva nem sok síkot találtunk, így magunk is tapasztalhattuk, hogy a lehetőségeik igencsak be lehettek korlátozva. Egészen más volt az elképzelésünk a város terepéről, mint az, hogy San Francisco-szerű, de azért mégsem akkora dombokat találunk majd Anglia középső részén.
Már a szombati egy kilométeres gyaloglópálya sem tűnt könnyűnek, de az 5 kilométer hosszú maratoni pályán körönként 50-60 méter szintemelkedést kellett leküzdenie a résztvevőknek. Mindez összeadva nyolc körre, a célegyeneshez felvezető kaptatóval mindennek tűnt, csak leányálomnak nem… A 13-14 fokos hőmérséklet, ami a rajtban fogadta a futókat, ideális volt, hogy ne főjenek meg már az első percekben.
A vb-5. finn Alisa Vainio az első pillanatoktól fogva kiemelkedett a női mezőnyből, hamar meglépett, 10 kilométer után egy, 15 kilométernél két perccel vezetett mindenki előtt. A kezdetben tizenhét, majd az első órában tizennégy tagú üldözőcsoportban ott volt Szabó Nóra és Vindics-Tóth Lili Anna is.
A csoportjuk nagyjából 20 kilométernél kezdett el megnyúlni, a lengyel Aleksandra Lisowska aktivizálta magát. Vindics-Tóth előbb vette át a támadást, mint Szabó, mind a ketten jól reagáltak. Vainio 1:10:40-es félmaratonival nyitott, az előnye három percre nőtt, Vindics-Tóth 1:13:47-nél, Szabó 1:13:48-nál érkezett meg féltávhoz. Ekkor már érezhetően nagyobb volt a tempó, a később induló férfiak is utolérték a csoportjukat.

Az országos csúcstartó Szabó 22-23 kilométernél kicsit hátrébb maradt, a saját tempóra váltás kifizetődő volt neki, a 25 kilométeres csekkpontnál már ismét ott volt Vindics-Tóthtal az ezüstért csatázó tíz ember között. Az utolsó 10 kilométeren Vainio négyperces előnnyel gazdálkodhatott, Szabó és Vindics-Tóth pedig egyre közelebb került a legjobb tízhez, nyolcan maradtak az üldözők!
A két magyar az utolsó előtti körben elkezdett aktívabban versenyezni, 35 után Szabó állt a nyolcas élére, Vindics-Tóth mozgása is biztató volt. Szabó az egyik emelkedőn három riválisukat is leszakította, majd jött a következő iramváltása, amit Vindics-Tóth vett át a legkönnyebben. Ez már az utolsó körben történt, az esélyeink egyre csak nőttek akár a dupla dobogóra, amire a csodánál találóbb kifejezés nem létezik.
38 körül Vindics-Tóth nyújtotta meg a lépteit az egyik lejtőn, a támadása mindenkit váratlanul érintett. A következő emelkedő kulcskérdés volt, hogy el tud-e szakadni. Jó erőben volt, elszakadt, tíz percig kellett kitartania ahhoz, hogy minden idők legnagyobb maratoni sikerét érje el az Eb-k történetében. Két kilométerrel a vége előtt már hét másodperccel volt a harmadik helyen álló ellenfele mögött, aki nem más, mint Szabó volt!
Vindics-Tóth Lili Anna a fantasztikus ezüstérmével még az 1966-os budapesti Eb-n bronzérmes Tóth Gyula szereplését is felülmúlta. A mesebeli magyar délelőttöt Szabó Nóra 4. helye tette teljessé. Az Európa-bajnok a finn Alisa Vainio lett, 2:22:26-os versenycsúccsal.
Vindics-Tóth 2:27:21-gyel új egyéni csúcsot futott, élete harmadik maratoniján berúgta az ajtót a kontinens elitjébe! Szabó is élete egyik legjobb maratoniját futotta, 2:27:39-cel, a bronzérmes Abbie Donnellytől alig hat másodperccel lemaradva.

ATLÉTIKA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, BIRMINGHAM
Esti program: döntők (Tv: Eurosport1, M4 Sport)
20.30: férfi rúdugrás
20.55: női gerelyhajítás
21.05: női távolugrás
21.35: vegyes 4x100 m
21.50: férfi 3000 m akadály
22.13: női 1500 m
22.33: női 4x400 m
22.48: férfi 4x400 m (Magyarország)








