Tudják, merre van a háló

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2005.07.25. 21:34
Címkék
A BL-kvalifikáció második körében csatlakozik a mezőnyhöz néhány fajsúlyos csapat - Anderlecht, Dinamo Kijev, Lokomotiv Moszkva -, sőt két korábbi győztes is, jelesül a Celtic és a Steaua Bucuresti. Ám a legnagyobb figyelem természetesen még mindig a már az első fordulóban is érdekelt Liverpool szereplésére irányul, még akkor is, ha ellenfele ezúttal sem sokkal erősebb, mint a walesi TNS volt. Steve Finnan azonban jelezte, nem fogják lebecsülni a litván bajnokot.
"Személy szerint semmit sem tudok a Kaunasról, de a megfigyelőink elvégezték a feladatukat, és beszámoltak a tapasztalataikról. Ezek alapján nem számítunk könnyű párharcra, az idegenbeli odavágó meg pláne nehéz lehet.

Jó lenne, ha megint nem kapnánk gólt, de az ellenfél az előző két meccsén összesen nyolc gólt rúgott, úgyhogy a csatáraik nyilván tudják, merre van a háló" - mondta a címvédő ír védője arra utalva, hogy a Kaunas 8-2-es összesítéssel búcsúztatta a feröeri HB Tórshavnt.

Ami a Liverpool várható öszszeállítását illeti: előfordulhat, hogy most debütál két új szerzemény, Peter Crouch és Mohamed Sissoko, kérdéses ugyanakkor, Rafa Benítez lehetőséget ad-e Milan Barosnak. A BBC úgy véli, aligha fogja ezzel a cseh támadó jó pénzért való eladásának esélyét csökkenteni (többek között állítólag az Aston Villa szívesen vinné a 23 éves Eb-gólkirályt), ám Benítez a klub honlapján megjelent nyilatkozatában cáfolta, hogy efféle megfontolások vezérelnék.

"Milan remek futballista, jól dolgozik a felkészülés során, elégedett vagyok vele. Nem jelent semmit, ha Litvániában pályára lép, ahogy az sem, ha kimarad. Itt van a keretünkben, ezzel szaporítja a lehetőségeinket. Egyébként sem foglalkozom most azzal, kit adunk még el a nyáron" - jelentette ki a spanyol szakvezető.

Bajnokok Ligája - selejtező, 2. forduló, első mérkőzések.

Kedd: FBK Kaunas (litván)-Liverpool (angol), Dinamo Tbiliszi (grúz)-Bröndby (dán), Dinamo Kijev (ukrán)-Thun (svájci), Anderlecht (belga)-Nyeftcsi Baki (azeri), Valerenga (norvég)-Haka (finn), Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi)-Trabzonspor (török).

Szerda: Debrecen (magyar)-Hajduk Split (horvát), Partizan (szerb-montenegrói)-Sheriff (moldovai), Artmedia Petrzalka (szlovák)-Celtic (skót), SK Tirana (albán)-CSZKA Szófia (bolgár), Rabotnicski (macedón)-Lokomotiv Moszkva (orosz), Dudelange (luxemburgi)-Rapid Wien (osztrák), Malmö (svéd)-Maccabi Haifa (izraeli), Shelbourne (ír)-Steaua Bucuresti (román)

A visszavágókat augusztus 2-án és 3-án játsszák.
Legfrissebb hírek

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
23 perce

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
44 perce

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
59 perce

Arne Slot Kerkezről is beszélt a sajtótájékoztatón

Angol labdarúgás
1 órája

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
1 órája

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
1 órája

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
2 órája

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik