Rafa Benítez jól tudja, kemény csata vár csapatára az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2007.04.12. 10:21
Címkék
A papírformának megfelelően a 2005-ben Bajnokok Ligája-győztes Liverpool FC könnyedén jutott idén a legjobb négy közé, de Rafa Benítez vezetőedző tudja, a következő körben óriási csata vár csapatára a Chelsea ellen. A spanyol szakember szerint együttesének előnyt jelenthet, hogy az első mérkőzést a Stamford Bridge-en játsszák, s reméli, játékosai megbirkóznak a feladattal.
Crouch gyerekkorában még a Chelsea-nek szurkolt, most már azonban nem...
Reuters
Crouch gyerekkorában még a Chelsea-nek szurkolt, most már azonban nem...
Crouch gyerekkorában még a Chelsea-nek szurkolt, most már azonban nem...
Reuters
Crouch gyerekkorában még a Chelsea-nek szurkolt, most már azonban nem...

„Nagyon nehéz találkozók előtt állunk, a Chelsea nagyon jó csapat. De tudjuk, ha hozzuk saját szintünket, akkor továbbjuthatunk. Lehet, hogy előnyt jelent számunkra, hogy a Stamford Bridge-en kezdünk, de tudjuk azt is, hogy a Chelsea idegenben is nagyszerű játékra képes” – mondta Benítez az elődöntő kapcsán.

A Liverpool gyakorlatilag a hollandiai első összecsapáson elbúcsúztatta a PSV Eindhovent, a negyeddöntő szerda esti angliai visszavágója már formalitás volt. A Vörösök 1-0-ra nyertek Peter Crouch találatával.

„Nem volt különösebben látványos a mérkőzés, megtettük, amit kellett. Mi irányítottuk a találkozót, az volt a tervünk, hogy gólt szerzünk, s végleg lezárjuk a továbbjutás kérdését. A második félidőben játszottunk jobban, s a kiállítás után már könnyű dolgunk volt” – összegzett a liverpooli mester.

Kollégája, Ronald Koeman is elismerte: Marcellis piros lapja mindent eldöntött, utána már nem reménykedhetett a csodában a vendégcsapat.

„Nem értem, miért állította ki a játékvezető Marcellist, aki fantasztikusan játszott. Szabálytalansága sárga lapot ért, de pirosat semmiképpen sem. De nem vitatom, a Liverpool túlságosan erősnek bizonyult számunkra” – mondta az eindhoveni tréner.

A szerdán este ismét fontos gólt szerző Peter Crouch úgy véli, már az első meccsen eldöntötték a továbbjutást, s a visszavágón is csak idő kérdése volt, mikor késztetik megadásra a PSV-t. A kiváló csatár egyébként nagyon várja már az elődöntőt, s számára pikáns „előélettel2 az angol házirangadó. Gyerekként ugyanis hatalmas Chelsea-rajongó volt.

EMLÉKEZTETŐ
BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Helyszín: Liverpool, Anfield Road
Nézőszám: 40 000
Játékvezető: Roberto Rosetti (olasz)
Asszisztensek: Cristiano Copelli, Alessandro Stagnoli (olaszok)
A KEZDŐCSAPATOK
LIVERPOOL PSV
25 Reina 1 Gomes
3 Finnan 39 Marcellis
4 Hyypiä 18 Addo
5 Agger 6 Simons
6 Riise 23 Salcido
16 Pennant 22 Fehér
22 Sissoko 8 Cocu
14 Xabi Alonso 7 Väyrynen
32 Zenden 15 Culina
15 Crouch 10 Koné
17 Bellamy 17 Farfan
Vezetőedző: Vezetőedző:
Rafa Benítez Ronald Koeman
Gólszerző(k): Crouch (67.)
Csere: Bellamy helyett Fowler (17.), Fehér Csaba helyett Szun Hsziang (62.), Farfan helyett Kluivert (62.), Koné helyett Van Eijden (71.), Xabi Alonso helyett Mark Gonzalez (71.), Agger helytt Paletta (79.)
Sárga lap: Salcido (42.)
Kiállítás: Marcellis (64.)
Legfrissebb hírek

A magyar férfi vízilabda-válogatott számára Hollandiában folytatódik a felkészülés Belgrádra

Vízilabda
21 perce

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
42 perce

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
59 perce

A válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát

Kézilabda
1 órája

Milánó 2026: zavartalan a hókészítés a Livigno Hóparkban

Téli sportok
1 órája

A bizalmat érezve mindig többre vágyik Skribek Alen

Labdarúgó NB I
1 órája

„Élel-halál között voltam” – Péter Zoltán kálváriája

Labdarúgó NB I
1 órája

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik