A veterán világbajnok sem tudott segíteni a San Marinó-i klubon

Vágólapra másolva!
2007.07.18. 21:14
Címkék
Két ország bajnokcsapata, a montenegrói Zeta és a San Marinó-i Murata debütált a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében a keddi játéknapon, az előbbi az országa tavalyi függetlenné válásának köszönhetően indulhatott az idei BL-ben, míg a miniállam bajnoka az eddigi UEFA-kupa szereplést válthatta a legrangosabb kupasorozatban való szereplésre.
Aldair nem tudta győzelemre vezetni a Muratát hazai pályán
Aldair nem tudta győzelemre vezetni a Muratát hazai pályán
Aldair nem tudta győzelemre vezetni a Muratát hazai pályán
Aldair nem tudta győzelemre vezetni a Muratát hazai pályán

A Zeta magabiztos 3–1-es győzelmet aratott az első félidő közepétől tíz emberrel játszó litván Kaunas felett, így jócskán megnőttek az esélyei, hogy a második selejtezőkörben találkozzon a skót Rangersszel.

Nem sikerült ilyen jól az első BL-derbi a Muratának, a San Marinó-iak ugyanis hazai pályán 2–1-re kikaptak a finn Tampere Unitedtől. A mérkőzés szenzációja, hogy a miniállam csapatában pályára lépett az 1994-ben a brazil válogatottal világbajnoki címet szerző 41 éves védő, Aldair.

Az UEFA-kupában a dán Odense és a szerb Partizan úgy vág neki a selejtezőknek, hogy a 2006–2007-es szezonban már sikerült eljutniuk a csoportküzdelmekig. Az OB a Dárdai Pállal felálló német Hertha BSC-t ejtette ki 3–2-es összesítéssel, míg a belgrádiak a holland Groningenen (4–3) verekedték át magukat az első „igazi” fordulóban. Nos, a csoportból már nem sikerült továbbjutniuk, de azért érdemes lesz rájuk odafigyelni.

Egy korábbi kupagyőztes is található az első selejtezőkörben, méghozzá az 1980–1981-es szezon Kupagyőztesek Európa-kupájának-győztese, a Dinamo Tbiliszi. A grúzok a tíz éve folyamatosan az európai kupák szereplőjeként számon tartott liechteinsteini indulóval, a tavaly az Újpestet kiütő Vaduzzal csapnak össze a nyitó fordulóban.
Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
10 perce

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
26 perce

Bardóczky Kornél elhagyhatta a kórházat

Tenisz
35 perce

„A következő generáció prototípusa, az NBA megmentője” – Shai Gilgeous-Alexander-portré

Amerikai sportok
44 perce

Női kézilabda NB I: Bukarestben folytatja az FTC orosz irányítója – hivatalos

Kézilabda
45 perce

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán

Minden más foci
59 perce

Videó: Cristiano Ronaldo két góllal segítette győzelemhez az Al-Naszrt

Minden más foci
1 órája

Hozta a kötelezőt a Brighton ellen és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik